Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Mederszabályozások a XIX. században

sági kockázatot jelentettek a töltések zsiliprendszerében, ezért ezek egy részét fokozatosan szivattyútelepekkel egészítették ki, illetve cserélték ki. Elsőként 1900-ban a 3,16 m

3

/s teljesítményű Borzi gőzüzemű szivattyútelep épült meg Bucsánál. Ezt követte 1916-ban Püspökladány határában az 1,2 mVs kapacitású Alsófuttaki gőzüzemű, majd a 0,15 m

3

/s teljesítményű Kiskunlaposi gőzüzemű szivattyútelep ugyancsak Püspökladánynál. A főcsatornát a Társulat 1897-re teljesen kiépítette, de az 1919. évi árvíz után kötelezték a kiépített töltéseknek a legnagyobb árvízszintet 1 m-rel meghaladó emelésére. Árvízkapu építés Az Ér szabályozása Az „Ér-szabályozási Társaság" 1842. május 14-én tartott alakuló közgyűlésén az Ér vízfolyás 31 747 öl (59,8 km) hosszú, - a pocsaji torkolattól Szalacsig tartó - folyószakasz szabályozását tervezte. A kiviteli tervet és a földtömeg- és költségszámításokat Szász József megyei mérnök készítette, s Beszédes József kir. igazgató főmérnök véleményezte. A terv szerint a szabályozandó területet 24 szakaszra osztották, ebből a berettyói torkolatnál kezdődő első 20 szakaszon 6 láb, vagyis 1 öl (1,9 m) mélységű, az eredetnél, - vagyis a Krasznával való találkozásnál, - 4 láb (1,3 m), a Kraszna medrében pedig 3 láb (kb. 1 m) mély bevágást terveztek, tehát a Krasznával az állandó kapcsolatot továbbra is fenn akarták tartani. A munkák végzésére „meczenzéfi" kubikosokat alkalmaztak, akiknek 1 köböl (3,6 m

3

) föld kitermeléséért előbb 2 forint, később 2 forint 30 krajcárt fizettek. (Meczenzéf felvidéki, Abaúj vármegyei - város volt, lakosai Stájer- és Bajoroszágból beköltözött németek voltak, „akik a leghíresebb útcsinálók egész hazánkban, sőt a posványok kiszárításában is nagyon ügyesek."

3

). A környékbeli kirendelt megyei kényszermunkaerő nem is tudta pótolni őket. Fényes Elek Geographiai Szótára szerint