Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Mederszabályozások a XIX. században

Mederszabályozások a XIX. században A Tisza bal parti töltés kiépítése és a Hortobágy folyó rendezése A Tisza-Dobi Társulat (Alsó-Szabolcsi Tiszai Armentesítő és Belvízszabályozó Társulat) megalakulását (1845. október 9.) követő évben, 1846-ban megkezdte a folyó szabályozását és a bal parti töltés kiépítését. 1846-47-ben Tiszadobnál 1895 folyó öl (3592 m) töltést építettek meg és elkötöttek 6 nagy fokot. A munka azonban - elsősorban számos akadály közbejötte miatt - már az első években is lassan haladt, 1848-49-ben a szabadságharc alatt pedig teljesen szünetelt. 1851-ben az 1850. július 17-én kiadott császári szabályrendelet alapján a Társulat újra megkezdte működését, s már 1852-ben keresztgátakkal átkötötték a a Folyás, a Selypes és Árkus erek medrét, s ezekkel az ideiglenes átkötésekkel kizárták a Tisza vizét a Hortobágy medencéből. Ezáltal több mint 800 000 kh Hortobágy menti ártér megszabadult a Tisza árvizeitől. 1854-re megépült a a Tiszadob és Polgár közötti 11 050 m hosszú gát, melyet később gróf Széchenyi Istvánról neveztek el. 1855-ben - az 1830. évi árvízszintet is meghaladó árvíznél - a jobb parti töltések megmentése érdekében a miskolci kerületi főnök ezt a már kiépített töltést Sulymoshátnál átvágatta, s a kiömlő víz elborította az egész Hortobágy folyó menti területet a Körösökig. Az érdekeltek ekkor elvesztették a Tisza-szabályozás sikere iránti bizalmat, de a Társulat tovább folytatta a töltések építését, s 1856-ban elkészült a Polgár-Tarján közötti 14 310 m töltésszakasz, 1857-ben a Tarján-Csege közötti 19 700 m hosszú gát, 1858-ban pedig a Csege-Füred közötti 28 510 m töltés. Ugyanebben az évben épült meg a Dob-Urkom közötti 4400 m gát is. 1888-ban még egy tragédia érte a Hortobágy medencét. 1887-88 telén az Alföldet 40 cm, a Tisza vízgyűjtő területét pedig 1 m-nél is vastagabb hótakaró borította. A gyors felmelegedést követő olvadás következtében a Tiszán és mellékfolyóin megindult áradás addig soha nem észlelt magas árvízszintet eredményezett. Tokajnál 1888. március 27-én 872 cm-t mértek. (Ez az LNV közel egy évszázadig volt mértékadó, s csak 1979-ben dőlt meg.) A magas vízszint miatt 1888. március 24-27. között Tiszadob határában 13, Tiszadadánál pedig 5 helyen bukott át a víz a magas partokon, s 1500 m szélességben ömlött a Hortobágy medencébe. Az ár április közepén érkezett Dévaványára, s elárasztott 106 000 ha-t.

1 A Társulat az árvíz tapasztalatai alapján megkezdte a töltések erősítését és magasítását, s a magaspartokon is töltéseket épített. Az elvégzett munkák eredményességét bizonyítja, hogy Tiszadob és Tiszafüred között sem a XIX. sem a XX. században a mai napig nem volt töltésszakadás. A 1863. évi borzalmas aszályt követően előtérbe került a Hortobágy medence öntözéssel történő hasznosítása. 1866-ban Herrich Károly készített öntözési tervet, melyben a Hortobágy folyó medrét is fel kívánta használni öntözésre és vízszállításra. Bővebben lásd a „ Tiszai gátszakadások, magasparti elöntések a Sárréten " c. fejezetet!