Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A Két Sárrét
Szép látvány lehetett, amikor az ezüstfehér gulya nagy tömege csendesen legelt a laponyagokon, porongokon, a hosszú „girinceken", gorondokon, vagy a meredek széles hátakon. Mögötte szép hátteret adott a zöld nádrengeteg, melybe a „keményszigetekbe," vagy ormágyakba a hosszú ódalakon, partrokon bementek s eltűntek a nádrengetegben. A gulya a gizgazos réti szénát, a fodorgazt, a sást, a csetkását, a nádhegyet, a nádfiókot és a szittyót legelte, de sokszor megette a gyilkos tsomorkát (Cicuta virosa), melynek torzsájában volt a méreg, s a jószág hamarosan fel is fordult tőle. Ahol a víz a 2 öl (3,8 m) mélységet is elérte, nőttek a víziplánták, mint a fejér nimfa (Nimphae alba), melyet a nép vízitöknek is nevezett. Ártalmas fű volt a Kolokány, a Fodor sás (Bon aquantica), melytől a jószág felfúvódott, s elpusztult. A konda a fertőket, posványokat, a kiszáradt nádasokat túrta, s apró féreggel, döggel, tojással, madárfiókákkal, gyökerekkel, gyékénytővel, kotorcával, böngyölével, néha makkal táplálkozott A kocák a nádasban a maguk által készített „fészekben" fialtak, a malacok anyjukat követték, s lassan gyarapodtak a sovány legelőkön, de amikor két éves korukra némi húst és zsírt szedtek magukra, le lehetett őket vágni.' Bertalan Szilágyi János a Sárrét terjedelmét a következők szerint írja le: „Ez a rétség napkeltétől kezdődik csak nem éppen a Bakonszegi határ hol végződik... az úgynevezett Bucsa pusztájában, melly Szerephez tartozik... Délre fekszik a Sákói puszta Tsifi és Füzes Gyarmati határban. Észak fele pedig a puszta Kér szent miklósi, Nagy Rábai, Bajomi, Udvari és Szerepi földön: ugy hogy a Sárrétnek közepén menvén az említett helységeknek határifele amoda, fele pedig az innen eső Helységeknek határihoz tartozik... " Leírja, hogy s Sárréten igen szép nád terem, s a bajomi határban van egy „Batanyász"nak nevezett láp, ahol különösen bámulásra méltó magas, vastag nád terem, úgyhogy a nádrengetegből, mint egy magas laponyag emelkedik ki. Magassága a három ölet (kb. 6 m) is kiüti, vastagsága egy jó hüvelyknyi (kb. két és fél cm). Ez a nád mintegy 2000 négyszögölnyi lápon terem, fedőnádnak, szőlőkarónak, a szövőasszonyok pedig bordakötőnek használják. Ennek a nádat termő rétségnek tisztája (vagyis tisztán álló vize) nincs, kivéve az Udvari határban a Tsarna és a Kis- és a Nagy-Halas nevezetű tó, melyben potykákat, tsukákat és keszegeket lehet halászni. Őszi időben szörnyű sokaságú vadlúd (Anser fabalis) repked a tavak mellett, melyek estére a szántóföldi vetésről a tóta szállnak éjszakai szállásra. Ködös időben pedig tévelyegnek a levegőben, ilyenkor aztán a puskások nagy vadászatot rendeznek a kövér ludak között. A tüskés levelű Imer kolokán (Siratiotas aloidas) tüskés levelei között szárcsák (Falica acra) úszkálnak olyan tömegben, hogy fekete tőlük a tó. A láp felett mérhetetlenül sok a szúnyog, a légy, melyek tavasszal a nád levelével egy időben jelennek meg, s csípéseikkel megkeserítik mind az emberek, mind az állatok életét. Egyedüli ellenségeik az énekes madarak, melyek bár ezerszámra pusztítják e kártevőket, milliárdjaikat nem tudják megsemmisíteni. Az itt lakók nagy része a nádból él. Télen a jégen két ember összefog, s így termeli ki a nádat. Egyikük a saját maga által készített nádvágóját tolva levágja a nádat, a másik mögötte halad, összeszedi és kévébe köti. Egy nap alatt 200 kévét is termelnek. Az asszonyok gyékényszövéssel foglalkoznak. 20-30 évvel korábban még csak szőlő kötözésére használták a gyékényt, viszont most (1827-ben) már egész Bajom egy gyékényszövő „fabrika". Asszonyok, lányok, de még gyermekek is készítik gyékényből a küBertalan Szilágyi János bajomi pap: A Bihar megyei Sárrét leírása. 1827. (kézirat)
