Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt

A felsorolt vízfolyások kifejezetten alföldi vízfolyások voltak, eredetük forrása a csapadékvíz és a talajvíz volt. Az Alsó-nyírvíz vidék halmai közt folytak le, víztömegük a csapadék nagyságától függött, emiatt sokszor megduzzadtak, vagy kiszáradtak. Folyásirányukat és vízmennyiségüket sokszor emberi beavatkozás is megváltoztatta. Rendezésüket aXIX. század végén az Alsó- Nyírvidéki Vízlecsapoló Társulat kezdte meg. A Berettyó és a Sebes-Körös, illetve a Nagy- és Kis-Sárrét között száraz időben is számtalan vízfolyás tartotta fenn az összeköttetést. Ezek között a vízfolyások között az egyik legfontosabb a Kis-Körös. A Kis-Körös közvetlen Nagyvárad alatt szakad ki a Sebes-Körösből, és Nagyvárad határát elhagyva Biharpüspöki, Bihar, Nagyszántó, Nagykereki, Bedő és Bojt községek határát érintve Kődomb pusztán keresztül menve Hencidánál szakadt a Berettyóba. Tehát a két nagy folyó között az állandó összeköttetést biztosította. A vízfolyás a későbbi századokban alsó folyását eliszapolta és Váncsod alatt egyesült a Berettyóval. A szakadás Biharig nagyobb esésű volt, ettől kezdve kisebb eséssel lejtős síkon és porhanyós talajon haladt, ezért medret sem tudott kialakítani és vize szétterült. Erre a mocsárra építették 1440 körül az Ártándiak a nagykereki várkastélyt. Vásárhelyi Pál, aki korábban Nagyváradon Huszár Mátyás egyik mérnöke volt, jól ismerte a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízviszonyokat, ezért amikor 1840. június 1-én a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává választotta - székfoglaló beszédében a Kis-Körös rendezésének tervét olvasta fel „A Berettyó vizének hajózhatóvá tételéről a Bege vizének példájára" címmel. Értekezésében először ismerteti azokat a veszélyeket, amelyek az akkor fennálló káros vízi állapotok miatt a területen élő emberek életét megkeserítik, s a fejlődést lehetetlenné teszik. Ismerteti a török időket, amikor ezekben a szerencsétlen emlékű időkben is a terület nagyobb részben lakott volt, a folyók medre nem volt náddal benőve, sem malomgátakkal elrekesztgetve, s ez a baj saját gondatlanságunk miatt hatalmasodott el. Szavai bizonyítására felemlíti a Bihar Vármegyei Levéltárban található egy levelet, melyet az egyik nagyváradi basa írt, amikor Nagyváradról Csongrádra akart hajózni, s a SebesKörös tisztán tartását életdíj mellett parancsolta meg a folyó melletti faluk bíráinak. „Nem csodálhatni, ha elődeink kevés gondot fordítottak a folyamok állapotjára. Nem érezték ők a kereskedés és hajókázás szükségességét; a telkeknek csekély népség mellett csekély becsük volt, s ez okból könnyen adattak a folyók kiáradásainak zsákmányul... Hazánk a legszebb folyamokkal van keresztül metszve, azok legnagyobb száma alkalmas a hajókázásra, a nem alkalmasakat pedig csatornák táplálására lehetne használni... " írja többek között, majd ismerteti, hogyan tették hajózhatóvá a bánsági Bege (Béga) folyót. A fő „fogás" az volt, hogy a Temes vizét kis víznél belevezették, ezzel minden vízállásnál biztosították a hajózható állapotot, a felesleges vizet pedig a Temesbe visszavezették. Vásárhelyi a Kis-Körösön keresztül a Sebes-Körös vizével kívánta a Berettyó vizét állandósítani, s így hajózásra alkalmassá tenni. Ezért értekezésében röviden foglalkozott a Berettyóval és a Kis-Körössel is: „ A Berettyó az Erdéllyel határos hegyekben ered; azokból Szalárdnál Bihar vármegyében lép ki, medrét Bakonszegig megtartja, hol az elveszítvén, hol azt elvesztvén , s a síkságon szét ömölvén, a ... berettyó-sárréti mocsárt képezi; Mező-Túr felett ismét egyesül ágyában, s Túr és Szarvas között a Nagy-Körösbe s ezzel egyetemben Csongrádnál a Tiszába szakad. Egész Váncsod vidékéig nagyobb az esete; innen alá felé folyása mindig nyugodtabb s így hajózásra alkalmas. Váncsodtól Bakonszegig tudniillik 8500 ölnyi távolságra egyenes irányban