Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

A védekezésről negyven év távlatából

Szemléletváltás és a védelmi rendszer fejlődése Visszaemlékezésemben gyakran használt fogalmak a fenti szavak. Valós tartalmuk azonban egy hosszabb folyamat során válik érzékelhetővé. Ebbe az időközbe esik az 1966. évi jeges árvíz és 1970. júniusában a Berettyó-Szeghalomnál a Sebes-Körös Fokihídnál előforduló árvize is. Ugyanis utoljára 1888-ban hömpölygött a Tisza vize Tiszalök-Tiszadada, TiszabőFegyvernek magas parti meghágásain és gátszakaszásain át - a Sárrét, Dévaványa, Pusztacsege határáig és hullámaik egyesülve a Berettyó 10 gátszakadáson kiömlő vizével, különösen félelemben tartották a térség lakóit. Az eltelt 120 év a vízügyi szolgálat igazi próbatétele és tapasztalatszerzési lehetősége volt. Felbecsülhetetlen a folyamatosan változás a védelmi rendszer fejlesztésében, védekezési módszerében, technikájában, szemléleti vonatkozásában. Az 1966 előtti fejlődés érdeme az elődöké, az azt követő évtizedek megannyi eredménye kortársainké és az ifjabb nemzedéké. Előbbiért tisztelet, utóbbiért köszönet illesse a részeseket. A szemléletváltás és fejlesztés érzékelésére idézek az OVH Elnöki Kollégium számára 1973 januárban készített jelentésből: „a 318 km fővédvonal mögött 214 km lokalizációs „második" védvonal létesült". Újszerű volt akkor még ez a gondolat is, a cselekvést pedig nem nagyon támogatták. Ennek ellenére a TIVIZIG területén ismeretlen volt a fővédvonalak nem kielégítő állapota. A fővédvonal mögötti második védvonal (lokalizációs vonal) aránya már akkor 6,2 % volt. S addigra már rendelkezésre állt 2 db szállítható jégtörő hajó, amelyeknek mérete az alacsony szerkezetű hidakhoz igazodott. Az 1966 és azt követő 1970-es árvédekezési tapasztalatának máig ható kisugárzása volt az is, hogy 2006. évi árvédekezésben egyedül a Hortobágy-Berettyó mentén tároztak, mintegy 50 millió m

3-t. A Körösök menti mintegy 260 millió m

3 tározótérben viszont meg sem kísérelték a tarozást annak ellenére sem, hogy Kunszentmártonnál 14 napon át volt LNV feletti vízszint. A szemlélet váltás és fejlődés érzékelésére idézek későbbi védelemvezető kollégáim jeles évfordulós értékeléséből. Beleznai Tibor mérnök, a TIVIZIG volt igazgatója 1996-ban, a megyei lapban

6 „Harminc éve történt: töltésszakadás a Berettyón" c. írásának „Megszívlelendő tanulságok"c. fejezetében így tájékoztatta olvasóit: „A töltésszakadás óta 30 év telt el és bizonyára érdekli az olvasót, hogy mi történt azóta a Berettyó jéglevonulásának javítása érdekében. A leglényegesebb javulás a gáborjáni, valamint a szeghalomi, úgynevezett gőzmalmi hidak átépítésével kezdődött. Az új hídnyílások száma csökkent, méretük nagyobb lett. Az ideális hídszerkezet kialakítása pénzhiány miatt azonban egyiknél sem valósulhatott meg. A csiffi fahíd helyett új, korszerű, nagy nyílású vb. lemezhíd épült, mely már nem okozhat jégtorlódást. Ahol a folyó rossz sodorvonallal - nem merőlegesen - szállította víztömegét a hidakhoz, ott jelentős földmunkákat végeztünk el a hullámtéren. A szeghalomi két közúti híd között a Berettyó új mederbe került, a régi jobb oldali töltést teljes egészében elbontottuk és új töltések épültek jó vonalvezetéssel. Hencidán és Gárborjánnál a földmunka kisebb volumenű, de eredményes volt. A gyakorlati tapasztalat alapján végig megépítettük a kutasi szükségtározó töltéseit, és már a 6 Hajdú-Bihari Napló, 1996. február 9.