Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A védekezésről negyven év távlatából
Árvédekezésben alapvető kötelessége a döntéshozónak, hogy végső esetben át kell vágatni a töltést a folyónak azon az oldalán, ahol a keletkező kár kisebb. A folyó két partján egy időben nem szakadhat át a töltés, írja elő a védelmi szabályzat. Felmérhetetlen döntési felelősség az ilyen, azért kormánybiztosi hatáskör. A mi esetünkben nem volt kormánybiztos a védekezés során, mert a köd miatt lehetetlen volt, hogy a helyszínre jöjjön. De idő sem volt rá, mert oly gyorsan változtak az események. Nem lehet visszaadni azt a tehetetlenségből fakadó érzést, az ellehetetlenülés állapotának az esetét. Jó, ha erre gondolatban is gyakorlatias tervekkel felkészül a területi szerv védelemvezetője. Vitathatatlan az árvédekezés alatt is történhet olyan esemény, — például egy országhatáron túli töltésszakadás — amely enyhíthet a kritikus állapoton. (A más kára ilyenkor szerencse). Egy felelősséggel működő szervezet azonban nem erre készül, nem is gondolkozhat így. Saját védelmi rendszerének biztonságát kell növelni. Esetünkben vitathatatlan szerencse volt a bal parti töltésszakadás. (De ez volt 1965-ben a Dunánál is, amikor a szlovák oldalon szakadt.) Mi magunk is hangoztattuk, hogy „szerencsénk volt, hogy a bal parton szakadt". E mellett még az is szerencse volt, hogy a szakadás mögött erdő volt, amely az ott összeverődött jéggel csökkentette a kifolyó víz intenzitását, tömegét. Azt azonban tárgyilagosan kell megítélni, hogy ez a szerencse nem „vakszerencse" volt, hanem inkább „hozzánk pártolt szerencse". Ugyanis 9-én a jobb parton - a naplóbejegyzések szerint is - keményen védekeztünk mi is, de nagy segítségünkre voltak a társigazgatóságok és a lakosság is. A Berettyó 1966. évi jeges-vésztározása és az 1970. június 15-i vésztározás kapcsolata A szakirodalmat olvasó felteheti a kérdést: Mi az, amely mindkettőben közös lehet? A „Kutas menti vésztározó", amelyet ilyen néven lassan már nem is ismer az ifjabb mérnökgeneráció. Annyi minden valós és téves műszaki információt közölnek lapjaikon a folyóiratok is, pedig nem titkoltuk helyét a védekezésben, alkalmazásának lehetőségét és korlátait. Minden tapasztalattal a jobbítás, a tökéletesítés irányába. A jeges védekezés befejezése után úgy építettük ki az „árvízi vésztározót", hogy hasonló jeges árvíz esetén növeljük vele a térség árvízi biztonságát. A kitörő víz helyét is befolyásoltuk azzal, hogy földművel két helyen surrantót alakítottunk ki a védtöltésben. Jött viszont négy év múlva egy júniusi árvíz, amikor mindegyik Körös és a Berettyó heves árhullámmal lényegében egyidejűleg tetőzött LNV fölötti vízszintekkel, amikor már 72 napja áztatta az I. fokozatot meghaladó víz a töltést. Nem kell részletezni a két árvíz közötti különbséget. 1970. június 15-én ismét a természet kényszerített rá bennünket, hogy egy, az LNV-t 112 cm-rel meghaladó nyári árvízzel próbáljuk ki, mire képes a jeges víz által kijelölt Kutas menti vésztározó. így kapcsolódik egymáshoz a két esemény. Idézzük itt az 1970. június 14-i vízállásoknak az akkoti LNV-t meghaladó értékeit:
