Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Az 1966. évi jeges ár

Zetor traktort, egy trágyaszóró kocsival. Azon indultunk mi hárman, egy csatornaőrrel és egy rádiós katonával a Kutas-főcsatorna 9,0 kilométerében lévő, később is sokat emlegetett „Kilences hídhoz", ami 3 km-re volt Csökmőtől. Levonuló jég a szeghalmi közúti hídnál Igen ám, de az ősszel felvágott földút bordásán fagyott meg, így az olvadástól latyakos hólével teleszakadtak a mélyedések, félúton a Zetor sem tudott tovább menni, sáros olvadékkal telifröcskölve tehát leszálltunk a trágyaszóró kocsiról, ami nem bizonyult kényelmes úti eszköznek és gyalog indultunk tovább. Persze ilyenkor minden összejön, először Csipai Imre csizmája merült el a latyakos lében, majd én is túl mélyre léptem. Kiöntöttük a fagyos vizet a csizmából, kicsavartuk a „meleg" zoknit, felhúztuk és dunsztkötéssel indultunk tovább gyalogosan. De még így is jobb volt, mint azon - az enyhén szólva is - különleges járművön utazni. A 9-es hídhoz érve kissé megnyugodtunk, még 20 cm-rel alacsonyabb volt a kiáradt víz szintje, mint a hídon átmenő, kocsik által kitaposott útszint. A rádiós katona útján értesítettük a csökmői községházán székelő védelmi stábunkat, hogy még nincs baj, védhető a Kutas depónia, azonnal útnak indíthatnak legalább 200 embert a depónia tendezésére, megerősítésére. Korábban ugyanis a Kutason egy kotrási munkát végeztek, s a kikerült föld a jobb oldali depóniára került, de még nem volt elrendezve. Ott találtunk már egy lovas szekeret, azzal hoztak szalmás trágyát a csökmőiek, hogy megerősítsék a hídnál lekoptatott átjárót. De a falu felőli oldalra kezdték lerakni. Azonnal leállítottuk őket, s megmagyaráztuk, hogy a túloldali depónián fogunk védekezni. így a túlsó oldalon ellapátoltattuk a jeges havat, s úgy rakattuk át a trágyát a folyás szerinti jobb oldalra. Ezután Csipai Imre elindult a csatornaőrrel a növekvő számú szelvények irányába (Kórósziget felé), én pedig a katonával a csökkenő szelvényszámok irányába (Szeghalom felé), hogy szemrevételezzük a lokalizációs vonal állapotát. Sötétedet, mire visszavergődtünk Csökmöre a község házára, a jó vendégmarasztaló anyagos töltésen való gyaloglás után. Navtacsics István volt a lokalizációs részleg vezetője Csökmőn. Beszámoltunk neki a látottakról arról, hogy a Kutas-csatornában még alacsony a vízállás, a vízszint és a depónia belső része között elegendő föld található földnyerésre mindaddig, amíg az elöntött területről nem jut be víz a csatornába, vagy a Kutas belvízhozama nem nő meg annyira az olvadás következtében, hogy elárassza a földnyerő helyeket. Kissé megnyugodva aztán aludni küldött bennünket Navracsics Pista, ami a kihagyott éjszaka és a 10-iki az egész napos gyaloglás után fánk is fért. Egy pár szót erről is csak kell szólnom. A szállásunk egy parasztháznál volt, nem messze a község házától, de a két szobás lakás „tisztaszobájában", ami azt jelentette, hogy egész télen nem volt fűtve, de még kemence, vagy kályha sem volt, ahova be lehetett volna