Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Az 1966. évi jeges ár

engem kérdezett meg Némethy László védelemvezető, valamint azt, hogy milyen hosszan tud az osztag anyagaival olyan elzárást kiépíteni, amely a vésztározó vizét kiengedi, de az esetleges újabb árhullámot gyors elzárással meg lehet akadályozni. Már nem emlékszem, hogy a mezőgazdaságnak milyen kapcsolata volt a párt központi bizottságával, de nagyon figyelték a védekezés munkáját. A víz biztonságos kiengedéséhez szükséges szerkezetet elkészítettük és az esetleges árhullám elzárásához mintegy 50 méter hosszú két soros pátrialemezeket levertük. A Kutas folyó bal oldali töltésén közel a torkolathoz suvadás történt, amit pátrialemezzel és homokzsákokkal igyekeztünk megvédeni. A Kutas leeresztő zsilip mellett 6 m-es cölöpökre a Kutas teljes szélességében nagy teljesítményű vízátemelő szivattyúk részére állványzatot építettünk. A legjobb szakemberek, akik említésre méltó munkát végeztek: helyettesem, Fényi Károly, valamint Dobi József, Szabó Tibor, akiket nem mesterségük szerint, hanem tréfásan bádogos és fülorvosnak hívtuk, hiszen nem adódott olyan feladat, amit azonnal ne tudtak volna tökéletesen megoldani. Azután Besenyei János, Papp Elemét, Kóti Mihály, valamennyien feladatuk magaslatán álltak. A püspökladányi Hegedűs Gábor és a tiszacsegei kubikos brigád különösen nagy munkabíró képességűek voltak. 85 évesen is hálás vagyok a gondviselésnek, hogy a vízügy szolgálatában dolgozhattam, kezdve mint rajzoló, befejezve mint üzemigazgató-helyettes. A Kalló főcsatorna 1+280 szelvényben bekövetkezett töltésszakadás elfogása Kvasz Jenő mérnök visszaemlékezése (2005. december 13.) Az egyik éjjel értem is eljött a „nagy fekete autó" - Egy már csak volt fiatal mérnök visszaemlékezései A diplomámon ugyan már igencsak megszáradt a pecsét 1966 elejére, hiszen ötödik éve voltam a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság állományában. Ennek ellenére akkoriban mégis én voltam ott a legfiatalabb a több tucat mérnök között. A kezdeti három és fél évemet a VÍZIG működési területén vidéki munkahelyeken különböző szakterületeken végeztem, más-más beosztásban. Békésen éltünk családommal (feleségemmel és két kisgyermekkel) az akkor fenségesnek számító vadonatúj, két szoba összkomfortos lakásban. Történt aztán 1966 telének második felében, pontosabban február 9-én, hogy élesen felsivított a lakáscsengő. Félálomban még arra gondoltunk, hogy biztos a szomszédnál szól, este 11 óra után. Amikor kóvályogva kinyitottam az ajtót, teljes életnagyságban ott állt, - no nem a Bacsó Péter Tanú c. filmjéből ismert „fekete bőrkabátos", hanem - az igazgatónk gépkocsivezetője, a közkedvelt „Paszuly", akivel egyébként egy lépcsőházban laktunk. Ahogy ott állt előttem kopottas, feltűrt gallérú zakójában (az akkoriban igen