Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
A régi Berettyó vízgyűjtője a szabályozás előtt
...E vidéken az ember hasztalan keresi a vízfolyás szabályozása, a patak biztosítása, az árvizek megakadályozása céljából készült építményeket, bár a Berettyó medre árvízkor még a víztömeg negyedét sem tudja elszállítani, közepes vízállásnál pedig a lefolyás a molnárok önkényétől függ... ...A mocsarak keletkezésének három fő oka van, a sík terület, — ahol nincsenek szintkülönbségek, — a szilárd, vizet át nem eresztő, nem oldódó talajréteg, amely nem túl mélyen helyezkedik el, — a felszínen pedig iszappal kevert, laza föld. A lapályos fekvés elősegíti a víz nagyobb arányú szétterülését, a felső, laza réteg pedig könnyebben leválik. E réteget a vízinövények rövid idő alatt benövik és akadályozzák a lefolyást. Ha már bekövetkezett ez az állapot, természetes, hogy a víz minden irányban kiterjeszkedik, és nagyobb mennyiség benyomulása esetén, amelynek lefolyása már akadályokba ütközik, a felső talajt az alsó, keményebb rétegtől könnyebben elválasztja és megemeli. Ezután a víz a szilárd réteg és a felső réteg között megállapodik, és a felső réteg súlyától nyomva arra kényszerül, hogy magasabb helyeket is keressen magának. így érthető az is, hogy a Berettyó-Sárrétje óriási területe annak mocsárrá alakulása előtt több lábbal magasabb volt a víz szintjétől, mégis összefüggő ingovány keletkezett. Valamennyi környékbeli lakos tudja, hogy a folyamat összes feltétele megtalálható a vidéken és senki sem vigasztalhatja magát a nagy esésben sem. A tapasztalat szerint a Berettyó-Sárrétje mocsárnak nagy esése van, amit 1000 ölenként egyenes irányban legész lábnál (0,32 m) magasabbnak mértek, és ez nem sokban különbözik a kanyargós folyású Berettyó esésétől. Ennek ellenére állandó mocsár keletkezett, és egyre jobban kiszélesedik. " Nem véletlenül idéztük Huszár Mátyás értekezésének jelentős részét szó szerint. Elsősorban azért, mert a Berettyó folyóról ez volt az első tudományos igénnyel készült értekezés. Ezen kívül a jelentés alátámasztja a már korábban tárgyaltakat, mely szerint a Berettyó- és az Ér medre valamikor a Tisza, később pedig a Szamos és a Kraszna ősmedre volt. Ezt bizonyítja az a megállapítása, mely szerint a Berettyó medre olyan széles, hogy a folyó vízhozamának tízszerese is elfolyhatna benne. Ezen kívül nem tartja valószínűnek, hogy az alsó szakaszon a Berettyó vájta volna ki medrét, tehát azt már korábban egy nagyobb vízfolyástól készen kapta. Azt is említi, hogy a Kék-Kálló medre valamikor a Kraszna medre és a Szamos mellékága volt, amiből az következik, hogy a Szamos főága akkor csak a Berettyó medre lehetett. Bizonyítja az értekezés azt is, hogy a Berettyó-Sárrétje kiterjedt lápvilág volt, amely áradáskor hatalmas terjedelművé vált, hiszen kapcsolatba került Nyugaton a Tisza középső szakaszával, Délen pedig a Sebes-Körössel és a Nagy-Körössel. Érdekes megállapítás az is, hogy a Köles-ér széles völgye egykor Berettyó meder lehetett. A korábbi, áttekinthetetlen vízviszonyok között ez is elképzelhető. A legérdekesebb azonban az, hogy a Berettyó-Sárrétje nem volt állóvíz, hanem állandóan mozgásban volt, és a lefolyás sebessége alig volt alacsonyabb a mederben folyó Berettyó sebességénél. Ez azt bizonyítja, hogy a mocsár fenekén több folyómeder tartott a mocsár Nyugati oldalán elterülő szárazföld felé. Az értekezésből megtudjuk azt is, hogy milyen nagy kárt okoztak a malomgátak, továbbá azt, hogy a mocsár egyre növekedett, mivel a növekedés feltételeit a lapályos fekvés, a magasan fekvő, kemény vízzáró réteg és a sűrű vízi növényzet ezt biztosítják. MAGYAR VÍZÜGYI MÚZfcüh.. d$&M 2>..
