Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Jeles műszakiak a Hortobágy és a Berettyó medencéjében

Mérnöki oklevelét 1836-ban vette át, miután minden tárgyból kitűnőre vizsgázott. Ezt követően mindössze két évig maradt a budai Országos Építési Igazgatóság szolgálatában, ezalatt kivitelezői gyakorlatot szerzett Vásárhelyi Pál mellett a Ferenc csatorna építési munkáinál. Bodoki Károly 1838-ban meghalt édesapja, s Békés vármegye a megürült mérnöki állást neki ajánlotta fel, amit elsősorban családi okokból el is fogadott (Lajos nevű öccse ugyanis 5 évesen árván maradt). Ettől kezdve három évtizeden keresztül munkája elválaszthatatlanul kötődött a Körösök és a Berettyó völgyéhez. Mint megyei mérnöknek, egyelőre korlátozott lehetőségei voltak a terület vízügyeinek rendezésére. A Széchenyi irányításával megindult országos mozgalom azonban a közgazdaság és a közlekedés fejlesztésére nyilvánvalóvá tette előtte, hogy a hamarosan megkezdődő nagyszabású vízrendezések megvalósításában rá is kiemelkedő feladat vár. Ezt a feladatot felkészülten kívánta fogadni és ezt az időszakot ismeretei bővítésére használta fel. 1845-ben Széchenyi ajánlólevelével beutazta Felső-Olaszországot, Svájcot, Németországot, Belgiumot, Hollandiát, Franciaországot és Angliát. Az 1846-ban megalakult „Tiszavölgyi Társulat" egyik vidéki osztálya lett a korábbi „Körös-szabályozó társulat", melynek osztálymérnökévé 1847 végén a központi igazgatóság Bodoki Károlyt nevezte ki. A szabadságharc leverése után általános lehangoltság vett erőt a nemzeten. Ebből a kábulatból először a vízgazdálkodási társulatok eszméltek, érezvén azt, hogy a szabadságharc előtt megkezdett vízrendezési munkákat folytatni kell, merr ez a munka fogja visszaadni az emberek hitét és a nemzet erejét. Wenckheim László hamarosan életre keltette a Békés megyei központi társulatot, ezt követően 1852-ben egymás után alakultak az új Körös-vidéki szervezetek, a hosszúfoki, az ivánfenéki, a berettyói és a fehér-körösi. Vízszabályozási programjuk Bodoki elképzelései alapján készült, akit 1855-ben bíztak meg a Körös- és a Berettyó-völgy egészét magában foglaló szabályozási terv elkészítésével. A szabályozási tervben először a vízrajzi helyzetet rögzítették. Megállapították, hogy a folyókon évszázadok óta megfelelő vízrendezési munkát nem folytattak, sőt a különböző célszerűtlen építmények — elsősorban malmok és fenékgátjaik — miatt a legelfajultabb állapotba kerültek. A folyók több helyen, így a Berettyó víztömege Bakonszeg és Túrkeve között, a Sebes-Körösé pedig Harsány és Szeghalom között régi ágyát el-