Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Árvízmentesítés és belvízrendezés az egységes vízügyi szervezet létrehozása után

Árvízmentesítés és belvízrendezés az egységes vízügyi szervezet létrehozása után Árvízmentesítés Amint azt már korábban kiadott könyvünk

1 árvízmentesítéssel és belvízrendezéssel foglalkozó fejezeteiben ismertettük, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság törekedett arra, hogy felújítási és fenntartási irányzatainak összevonásával - szabályellenesen ugyan - de az árvizek és belvizek elleni védekezését erősítse. Ennek eredményeként előírt méretre kiépítették a Tisza bal parti védvonalát Tiszafüredtől egészen Rakamazig, sőt a töltés Tiszadobig még szilárd burkolatot is kapott. Ugyancsak kiépült a Berettyó jobb- és bal partja az országhatár és Hencida között, de Hencida és Bakonszeg között ez az árvédelmi biztonság nincs még meg. Előírt méretű lett viszont 1980 végére a Sebes-Körös teljes jobb parti védtöltése. Elsősorban a védtöltés biztonságos és szakszerű kiépítése érdekében említést kell azonban tennünk egy tanulságos esetről: Az árvédelmi biztonság fejlesztése érdekében 1979-ben a Berettyó és a Sebes-Körös találkozásánál levő szakaszon töltéskorrekciót hajtottak végre. Az új töltés építésénél azonban elkövették azt a hibát, hogy az alapozásnál hagyományos - ún. „szántásos" - technológiát alkalmaztak. Ezen kívül a beruházás 1979. évi befejezése érdekében november és december hónapban is folytatták a töltés építését, így a kemény hidegben fagyott földtömbök is belekerültek a töltésbe. (Emlékezzünk csak az 1879-es taskony-gyendai gátszakadásra, ahol az építés során ugyancsak rögös, fagyott föld került a gáttestbe.) 1880-ban az előrejelzések szerint az 1970. évihez hasonló árvíz levonulására lehetett számítani. Az árvíz júliusban meg is érkezett és 1980 július 26-án átszakadt a Berettyó torkolati szakaszának töltése és elöntötte a Halaspusztai tározót. A vizsgálat elsősorban az alapozás hiányosságait állapította meg, de szerintünk a töltésszakadásban része volt a téli építési munkának is, mert a víz a töltés elszakadásakor még nem érte el a töltéskotona szintjét, tehát töltésmeghágásról szó sem lehetett. Viszont a töltésbe beépített fagyott föld-rögök a melegebb víz hatására megolvadtak, szappanszerűen szétfolytak és mintegy 20 m szélességben a töltés megrogyott, s az amúgy is telített hullámtér vize átfolyt a Halaspusztára. (A média azonban nem töltésszakadásról, hanem a halaspusztai tározó „feltöltéséről" tájékoztatott!) A töltésszakadás helyreállítása és további veszély elhárítása érdekében még 1980-ban teljes hosszban talajcserés alapozást végeztek a torkolati szakaszon. Azóta nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a legbiztonságosabb szakasza a Berettyó és Sebes-Körös töltésrendszerének. Mint említettük, egyedül a Berettyó jobb- és bal partján - Hencida és Bakonszeg között — nem volt meg a teljes biztonság, vagyis hiányos a védtöltések előírt szintre történő kiépítése. Ezen a hiányosságon a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság úgy igyekezett segíte1 Dunka—Fejér—Papp: A Közép-Tiszántúl vízi története, Bp., 2003.