Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Vízhasznosítás a két világháború közötti időszakban
sével. A tiszai kikötők fejlesztésére is gondoltak, s az erre a célra szánt 10 millió pengős tervben szerepelt a tiszafütedi rakpartok megépítése. A mesterséges vízi utak között újfent első helyen állt a Duna—Tisza-csatorna, amellyel a Tisza vízrendszerének a Dunába való rövid úton történő bekapcsolását kívánták megoldani. Igaz azt is hozzáfűzték, hogy megépülte után csak akkor lesz teljes mértékben kihasználható, ha a Tisza teljes hazai hosszában hajózhatóvá válik és forgalma tényleg jelentős lesz. A tervek között helyet kapott a tiszántúli átmenő vízi út: a Tiszalök—Hortobágy-Csongrád vonalat összekötő 158 km-es csatorna is, azaz a tiszalöki öntöző főcsatorna, valamint a Berettyó és a Sebes-Körös egybekötése. A csatorna céljairól írottakat olvasva tanulságos megjegyezni, hogy akkor még nem került szóba a Tisza-völgy vízhiányainak csökkentését szolgáló vízátvezetés szempontja, amely majd több mint három évtized múlva jelenik meg a csatorna létesítésének valós étvei között 26 . A munkaterv a belvízi feladatokkal kapcsolatban megállapította, hogy a belvízmentesítés foka nem elégíti ki a fejlődő belterjes gazdálkodás igényeit, tehát gyorsabb vízelve zetéste - az Alföldön távlatilag 4-5 napos levezető képességre - kell törekedni. Molnár Endre, a debreceni A Hortobágy-Berettyó-főcsatorna kultúrmérnöki hivatal vezetője duzzasztója az 1940. évi árvíz idején Az ármentesítés és a belvízrendezés feladatainak megoldására a munkaterv összesen 270 millió pengőt irányzott elő. A jelentős összeggel kapcsolatban azonban a munkaterv készítői érdekes megjegyzést tettek, amit a társulati mozgalom korábbi évszázada alatt regnáló kormányok mindig lesöpörtek az asztalról: „A vízkárok elleni védekezést nem tekinthetjük az érdekelt birtokosok magánügyének, mert egyrészt a gazdaságilag erőtlen új földtulajdonosok nem tehetők ki az elemi csapások pusztításainak, másrészt a Mátrai István: A Duna-Tisza összeköttetés változatai. Vízügyi Közlemények, 1981. 4. sz. „A Tisza-völgy vízigényének kielégítése a saját vízgyűjtőn már nem biztositható,- vízhozam pótlása a Dunából"._
