Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Vízhasznosítás a két világháború közötti időszakban
A szovjet parancsnokság is tudatában volt az utánpótlási vonalait fenyegető veszélynek, s február 13án értekezletre hívta össze a kormány érintett főtisztviselőit. A fő téma a vízügyi helyzet alakulásának kérdése, és a szükséges intézkedések megtételének módja volt 23 . Az értekezleten MOLNÁR Endre több mindent szóvá tett, ami nehezíti, ill. lehetetlenné teszi a hatékony védelmet, pl.: nincsenek adataik a Tisza vízgyűjtőjén lejátszódó meteorológiai eseményekről, a már helyreállított távbeszélő hálózatot sok esetben a szovjet alakulatok elrekvirálják, a vízügyi feladatokat ellátó munkásokat és fuvarosokat más munkákra vezénylik, nincsenek kellő védelmi felszerelések a társulatok birtokában, mert szinte minden raktárukat kifosztották, s kevés a tapasztalt mérnök is, hiszen még 1944 A tiszafüredi öntöző főcsatorna burkolási munkái szeptemberében a budapesti kormányzat utasításának értelmében többen elmenekültek állomáshelyükről. Ilyen körülmények között egy közepes méretű árhullám is bajt okozhat a töltéseknél. Az értekezleten elnöklő szovjet parancsnok a kért támogatást általában megígérte, de kifejtette, nincs megelégedve a magyar hatóságok munkájával, s ha az esetleges árvíz miatt hadászati nehézségeik támadnak, akkor a vízügyi osztály vezetőjét (ebben az esetben MOLNÁR Endrét) egyénileg teszi felelőssé. Szerencsére erre nem került sor, mert az alföldi vidéken kifejezetten száraz idő volt, a vízgyűjtőkön pedig sehol nem volt számottevő hóvastagság, amiből az olvadás idején árhullámok indulhattak volna el. Időközben a Tisza-völgy hadászati jelentősége is gyengült, mert a front egyre nyugatabbra tolódott. Amikor az Ideiglenes Kormány április elején Budapestre költözött, akkor a debteceni kultúrmérnöki hivatal kettős szerepe is megszűnt. A vízügyek irányítását az arra illetékes minisztériumi főosztály újra átvette. Visszatekintve a közel 60 évvel ezelőtti történeti epizódra, a vízügyi szolgálat hadrafoghatóságának, szervezettségének egy jellemző példáját láthattuk. Amikor a központi állaigazgatásnak még halovány nyomai is alig jelentkeztek, akkor Debrecenben egy helyi feladatokra beállított kultúrmérnöki hivatal zökkenő nélkül átvette a földművelési tátca vízügyi főosztályának szerepét: egy-két emberrel országos viszonylatban szervezte az árvízvédelmet és a vízjelző szolgálatot, holott ezek a kérdések mindenkor kívül estek munkakörén. 24 A viszonyokra jellemző apró adalék, hogy a megbeszélésen a tolmács feladatát maga a földművelési miniszter, Nagy Imre látta el.
