Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízszabályozások kezdetei
Gyulán egyelőre egy külszolgálatos csoport élén, három mérnökkel megkezdre a geodéziai munkákat. HuszÁRt még ugyanebben az évben kinevezték nagyváradi igazgató főmérnökké, ahol öt éven keresztül népes műszaki gárdával dolgozott. 18 HuszÁRék hatalmas munkát végeztek. 68 db. 1:36 000 méretarányú térképszelvényt készítettek, megjelölték rajtuk az első-, másod- és harmadrendű háromszögelési pontokat, a szintezési vonalak mentén a terepi és vízszíni magassági adatokat, valamint az ártéri határt és színezve az árterületeket. A geodéziai felméréssel egy időben vízmérést is végeztek. A folyókon 100 ölenként (kb. 200 m-enként) mértek vízmélységet, 1000 ölenként pedig keresztszelvényt vettek fel. A Körösök felmérése 1823-ban 1:36 000 méretarányú térképpel és részletes vízrajzi leírással fejeződött be. A körösi vízrajzi adatok most már rendelkezésre álltak, s HUSZÁR szabályozási javaslata elindított egy mozgalmat a Körös—Berettyó völgyében. 1829. szeptember elején Várad-Olasziban a kormányzat által kinevezett vízszabályozási királyi biztos, gr. ZICHY Ferenc összehívta az érdekelt vármegyei törvényhatóságokat, a Nagy-Kun-kerület, a Hajdú-kerület és Debrecen város küldöttjeit, valamint az érintett földbirtokosokat, s a Vízi és Építészeti Főigazgatóság vezetőinek 19 jelenlétében megtárgyalták a Körösök és a Berettyó folyóknál végrehajtandó legsürgősebb tennivalókat. Az ülésen eldöntötték, hogy a Hortobágy, Kadarcs és az Árkus tiszai kiágazásait eltöltik. 20 Ami a Berettyót illeti, megállapították, hogy annak Mezőtúrtól Kisújszállásig alapvetően megfelelő a medre, s a feliszapolódásnak a mezőtúri határban lévő malomgát, no meg a gyakori kenderáztatás az okozója, tehát a malomgátat el kell bontani. A feladat folytatását a Sárréten már addig is ásott csatornák egymással való összekötése és Bakonszegig történő kiásása fogja jelenteni. A királyi biztos arról is határozott, hogy a Berettyó felsőbb szakaszán lévő malmokat meg fogják vizsgálni, s amelyek a környék elmocsarasodásának okozói, azokat is el fogják bontani. Hasonló sorsot szántak a Sebes-Körös, valamint a Kis-Körös kártékony malmainak is. A jövőre nézve a kitisztított folyómedrekben megtiltották a kenderáztatást, a fokok megújításával történő halászatot, ugyanakkor az útban lévő malmok újratelepítésére is adtak lehetőséget olyan helyeken, ahol azok nem okoznak vízi gondokat. A munkákat HUSZÁR Mátyás központi irányítása mellett 1829-ben kezdték meg. A medertisztítási-, csatornaásási-, oldalág eltöltési földmunkák elvégzése a vármegyéket terheire, ott viszont, ahol a birtokosok földjeinek lecsapolásáról volt szó, a költségeket is a tulajdonosnak kellett állnia. 1818 őszén a felmérést Schmidt György, Keller Ignác és Pyrker Ignác mérnökökkel kezdte, Pyrker azonban nem vált be, s helyette Huszár Vásárhelyi Pált kérte, aki 1819 márciusától állt munkába. 1820 áprilisában növelték a mérnökök számát. Litzner Miklóst Tatáról, Bódogh Józsefet Miskolcról helyezték át. Júniusban érkezett Amizoni József, aki kétévi terepmunka után, 1822. július 9-én a fertőzött mocsaras területen szerzett betegségében hunyt el. Később érkezett Holecz András, Bogovich Károly, Melczel János, Vörös László, Szathmári József kalligráfus, és 1823-ban a befejező munkákon dolgozott Lányi Sámuel. Rauchmüller igazgató, Lechner József és Huszár Mátyás, mint vezető mérnökök, valamint Vargha János segédmérnök Debrecen egyébként nem volt érdekelt a Tisza hortobágyi kiöntéseinek megakadályozásában, mivel nagy kiterjedésű, árvizek által öntözött legelőire szüksége volt, valamint hortobágyi hídjának használatáért vámot szedhetett, és ugyanitt vízimalma is volt.
