Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
A Tiszafüredi és a Tiszacsegei szivattyútelepet az Alsószabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat építette, az 1953 után épülteket pedig a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság. A Kiskörei Vízlépcső szivárgó vizeinek beemelése és a Tisza bal parti területek megnövekedett belvizeinek Tiszába történő átemelése szükségessé tette a Támlaposi, Egyeki, a Tiszacsege-Kerektói és a Polgár-Alsóréti szivattyútelepek megépítését. A vízlépcső miatt a hullámtérben megemelkedett vízszint szivárgó vizeinek felfogására ugyan épült szivárgó csatorna, aminek vizeit a fennt említett szivattyútelepek emelik be a Tiszába, ezen felül azonban a terület belvízi szempontból érzékenyebbé vált. Ezeket a szivattyútelepeket az OVIBER építtette. A végrehajtott fejlesztések elsősorban a TIVIZIG területének belvízi helyzetét javították, s 1992-re sikerült elérni, hogy a működési terület átlagos levezetési képessége 29,1 l/s/km 2-re nőtt, az átlagos levezetési idő pedig 15,8 napra csökkent. Az Igazgatóság kezelésében levő belvízcsatornák ma már szinte pókhálószerűen átszövik a mezőgazdasági területeket, hosszuk jelenleg 2 034 km, a kettős hasznosítású csatornáké pedig 289 km 24 . A társulati csatornák hossza 2 089 km, míg 2 400 km hosszú csatorna önkormányzati, üzemi, vagy egyéb magáncélú kezelésben van 25 . Az általuk szállított vizet átemelő 43 szivattyútelep összkapacitása 109 m 3 /s. Mintegy 81 millió m 3 belvíz tarozását segítheti elő a 41 tározó. Az ár- és belvízvédekezés megfelelő ellátása érdekében szakaszvédelmi épületek, gát- és csatornaőrtelepek és gépészlakások épültek a töltések, csatornák és szivattyútelepek mellett. Ezeknek az épületeknek jelentős része még a 19. században épült, közúttól, településtől távol, általában korszerűtlen, vizes, salétromos épületek voltak. Ezeket az épületeket a TIVIZIG 1950 és 1986 között átépítette, vagy helyettük teljesen újakat állított. A 19. századból egyedül a Sulymosháti felügyelőségi épület maradt meg. Az ivóvízellátás és a csatornázás alakulása A szocialista korszak első évtizedének az egyik legnagyobb adóssága — hasonlóan a két világhábotú közötti Horthy-korszakhoz - a falusi lakosság vízellátása terén volt. Igaz a városok sem voltak kedvezőbb helyzetben. Ha az ötvenes évek elején készült ketettetvi vázlat adatait keressük elő, kevés változást tapasztalunk ezekhez képest az 1965-ben rögzített állapotok leírásában. A TTVK-ban 621 240 fő összlakossággal számolnak, akiknek vízellátását 1 központi, 5 törpe, 17 körzeti 26 , 7 lakótelepi vízmű, 854 mélyfúrású közkút, továbbá ismeretlen számú magánkat biztosította. Városi vízművel továbbra is csak Debrecen rendelkezett! Az 1950-es években ritka lehetőségként mód nyílott a debreceni vízmű bővítésére. Az erőltetett iparosítás során elindított nagy ipari beruházások (Sajóbábony, Dunai Vasmű, Ajkai Erőmű II., stb.) számára elsősorban az ipari vízellátó létesítmények meglépítése volt a legfontosabb. Ivóvizet csak a gyártelepekre lehetett tervezni, s csak akkot jöhetett szóba a lakossági ellátás, ha a gyártelepekkel együtt lakótelep, vagy városrész is épült. Az évtized elején az erre a feladatra szakosodott MELYEPTERV A mezőgazdálkodás érdekei az ármentesítéssel együtt szükségszerűvé tették az olyan belvízcsatornák kiépítését, amelyek ma már többcélúak, a vízlevezetés mellett öntöző vizet is szállítanak, s bizonyos tájesztétikai, jóléti szerepük is van. Állapotuk nem túl vigasztaló, ezért belvízveszély esetén csak kisebb részük használható. A körzeti vízmű egy adott településnek csak egy részét ellátó vízmű volt, amely pozitív, fúrt kutakból, azok természetes nyomásával csőhálózaton keresztül juttatta el a vizet a fogyasztókhoz.
