Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
oldja meg a fejlesztést. Ebből indult el az Erdőspusztai tavak és parkerdők fejlesztése, amelyben az erdészet és a természetvédelem együttműködött a vízügyi igazgatósággal. Az Alsónyírvíz-vidék szélfútta dombos, egyenetlen felszínen erre meg is volt a lehetőség, s kis költséggel tórendszert lehetett kialakítani, ami az erdős tájon kellemes pihenést, kikapcsolódást, vízisportolást, horgászást biztosított a városlakóknak. A több mint 210 ezer lakosú Debrecentől keletre, alig néhány kilométerre a várostól, erdős környezetben 294 ha-nyi tavas vízfelületet alakítottak ki. A tavak évközben is kapnak csapadék-vízutánpótlást, így azok jelentős része állandó víztározóként működik. Környéküket is kiépítették, így pl. 1986-ban a Vekeri-tó mellett Camping világtalálkozót is rendeztek. A tavakban egyelőre fürödni nem lehet, mert frissvíz-utánpótlásuk nincs. Lehet viszont csónakázni, szörfözni, horgászni, s a tavak egy része melletti kiépített pályákon sportolni. A tavak frissvíz-utánpótlását a Hajdúhátsági Többcélú Vízgazdálkodási Rendszerből tervezték. Erre azonban mindeddig — elsősorban pénzügyi okok miatt — nem került sor. 21 A fejlesztés célját a belvíz-visszatartás által is elérte, a levezetés átlagos időtartama 26 napról 14 napra csökkent, a fajlagos levezetőképesség pedig 15,4 l/s/km 2-ről 25,8 l/s/km 2-re emelkedett. A tározók a belvizeket abban az időben tartják vissza, amikor a befogadókban - Kék-Kálló, Berettyó, Sebes-Körös, — általában magas a vízállás. Ezért a Kálló-Alsónyírvíz fejlesztésnek különösen nagy jelentősége van a Körös-völgy árvédelme tekintetében is. A tározók befogadó képessége 9,33 millió m 3 . Az első szivattyútelepeket a Hortobágy—Berettyó rendszerben a Berettyó Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat építtette. A társulatok államosítása után, — 1948-51 között - a Debreceni Vízgazdálkodási Körzet, 1951-53 között a Debreceni Kultúrmérnöki és Belvízrendezési Hivatal, ezt követően a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság volt a szivattyútelepek építtetője. A Hamvas belvízrendszerének fejlesztése során a főcsatornák rendezésével egyidejűleg 1972-ben a Hamvasi, 1973-ban a Borz II., 1974-ben pedig a Borz I. szivattyútelepeket is átépítették villamos üzeműre. A program folytatásaként épült meg a 1973-ban a Makkodi szivattyútelep is. A Kiskunlaposi szivattyútelepet 1932-ben benzin, 1962-ben dízel üzeműre építették át, 1971-óta pedig elektromos áram hajtja, ekkor teljesítménye 0,7 m 3 /s volt. Az 1977-es bővítés után emelkedett átemelőképessége 1,3 m 3 /s-ra. A belvízrendszer szivattyútelepei közül egyedül a Salamonzúgi Belvízcsatorna építése Jelenleg CIVAQUA néven folyamatban van a HTVR továbbfejlesztése
