Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
• Az eredeti terv magasabb vízszintemelés miatt nem számolt a tározóban kialakult szigetekkel, mert a tervekben az szerepelt, hogy „a hullámtéri erdő a víztárzló teljes területén víz alá kerül" aminek egyenes következménye volt, hogy a „hullámtérbőla tó teljes területéről ki kell termelni az erdőket, fákat és lehetőleg az aljnövényzetet is". • Az alacsonyabb vízszinttartás miatt a partok mentén nagykiterjedésű posványos, bozótos, cserjés területek alakultak ki, amely táji-környezeti szempontból nem tartható állapot. Ez a látvány a közvéleményt erősen irritálta. Megállapítható, hogy a vízlépcsőrendszer megítélését legkedvezőtlenebbül befolyásolta az eltúlzott öntözésfejlesztési program elmaradása, mert ennek következménye a tározó vízszint-tattása és azok mellékhatásai. Az öntözésfejlesztési tervet viszont nem a vízügyi ágazat, hanem a mezőgazdasági tárca irányításával a MÉM Tiszavidéki Mezőgazdaságfejlesztési Iroda munkálta ki. Ezekről a körül menyekről a nem tájékozott közvélemény később elsősorban a vízügyi szolgálatot marasztalta el, s szakmai hozzá nem értéssel vádolta. (Igaz ekkor már a láthatáron a bős-nagymarosi fellegek is megjelentek.) Pedig az öntözési igényt az agrárszektor fogalmazta meg akkor kétségbevonhatatlan tudományos megalapozottsággal. Mivel a komplex beruházás megtérülésében a legjelentősebb tényezőnek az öntözést tervezték és az messze elmaradt a tervezettől, számolni kellett azzal, hogy az öntöző főmű-kapacitást a jövőben sem fogják kihasználni. A tározó és az öntözőművek túlméretezése tehát nem vízügyi szakmai hiányosságokból fakadt, hanem az öntözés iránti igény megváltozásának egyenes következménye volt. Az öntözési igények visszaesése viszont a negyedszázados társadalmi változásokkal és gazdasági hatásokkal hozható összefüggésbe. Mindezeket figyelembe véve a kiskörei beruházás hasznossága mégis vitathatatlan! Az eredeti program félbehagyásából származó mellékhatások láttán hiba lenne azt a következtetést levonni, hogy a nagyberuházás fölösleges volt. A vízlépcső - üzembe helyezése óta - sok olyan vízgazdálkodási igényt elégített ki (és elégít ki a jövőben is), amelyek más formában rendkívül költségesek, megoldhatatlanok lettek volna. Érdemes áttekinteni ezeket is: • a tározó mentén megnőtt az árvízi biztonság, • az üzembe helyezés óta 31 mVs vizet hasznosíthat a Körösök völgye, • a Jászsági-főcsatorna továbbépítése lehetőséget teremt a Zagyva alsóbb szakaszának vízhasznosítására és vízminőség javítására, • a tározó a folyó öntisztuló képességét javítja, a rendkívüli szennyezések esetére további vízminőség javítási és vízkormányzási (manőverezési) lehetőséget ad, • a Sajón, de különösen a Szamoson évente több alkalommal levonuló szennyezések a tározóban tárolt vízzel felhígíthatok, a duzzasztómű üzemével az oxigénbevitel növelhető, védelmet nyújtva ezzel a folyó alsóbb szakaszán történő vízkivételnek, • évi átlagban 80-90 millió kWó elektromos csúcsenergiát termel kedvező önköltséggel, • teljes biztonsággal elégíti ki a tiszaújvárosi ipari üzemek vízigényét, • a Jászsági- és Nagykunsági-főcsatornán keresztül - nagyobb részt gravitációs úton, azaz kisebb költséggel - kielégíti a mezőgazdasági üzemek öntözési és halastavi vízigényét. (E főcsatornák töltése egyben árvízi lokalizációs vonalként is kialakítható), • a böge és tározó körül kiépült 150 km övcsatorna és 15 m 3 /s-os szivattyútelepi kapacitás a szivárgóvizek és a belvizek összegyűjtésével, a talajvizek szabályozásával és az árvízi fakadóvizek csökkentésével a mezőgazdaság érdekeit szolgálja,
