Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
A Közép-Tiszántúl első részletes vízgazdálkodási keretterve A MÜNNiCH-kormány 1961. január 17-én határozatot hozott az „Országos Vízgazdálkodási Keretterv készítéséről". 31 A Keretterv két fő szerkezeti részből állt: az országos tervből, valamint a 13 területi tervből, amely utóbbiakat a VITUKI közreműködésével a területileg érintett vízügyi igazgatóságok szakemberei állították össze. A mellékletek nélkül is több mint 350 oldalas tiszántúli kötet 32 a PAPP Ferenc vezetésével működő Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakembereinek kimagasló vízügyi műszaki alkotása. 33 Mindjárt a Tiszántúli Területi Vízgazdálkodási Keretterv (TTVK) bevezetőjében tisztázódnak a regionális sajátosságok és a fejlesztéseknél követett alapelvek. Az előbbi szerint az alapvetően vízszegény terület a földgáz és hévíz kivételével ásványi kincsekkel nem rendelkezik, a gazdasági élet uralkodó ága a mezőgazdaság. A terület vízügyi fejlesztéseinek legjelentősebb feladatát tehát a mezőgazdasági vízgazdálkodás kotszetűsítése jelenti. A terület nagy részén eredményes növénytermesztést csak a vízhiányokat pótló öntözés és a felesleges káros vizeket levezető vízrendezés, ill. belvízgazdálkodás összehangolásával lehet folytatni. A rendelkezésre álló öntözővízkészletet mind a rossz, mind a jó minőségű talajjal bíró területekre biztosítani kell, egyrészt a mezőgazdasági termés fokozása, ill. az alapvető életlehetőségek biztosítása érdekében. E szemléletmódnak megfelelően alapvető cél, hogy a terméketlen szikeseken halastavakat kell létesíteni. A halastavak fejlesztése lehetőséget nyújt a tavaszi belvizek elhelyezésére, kritikusan száraz időszakban pedig a tavak üzemvízszintjeinek süllyesztésével bizonyos mértékben vízpótló műként is használhatók. Ami a terület lakosságát illeti, a keretterv célul tűzte ki a belterületi lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátását, amit minden esetben a tétegvíz-készletekből kívántak megoldani. Az elhasznált vizek, szennyvizek tekintetében a szennyvíztisztítás nagymértékű fokozását írták elő a programban. E körben különös súlyt kívántak fektetni a szennyvizek öntözéses hasznosítására. A szociális viszonyok javítását a hévizek és gyógyvizek lehetőség szerinti kihasználásával és a vízparti üdülés feltételeinek bővítésével látták elérhetőnek. Jóllehet az ország vízkészleteinek mennyiségi és minőségi tisztázása mát az 50-es évek egyik fő szakmai-tudományos feladata volt, a Közép-Tiszántúl tekintetében a keretterv megállapította, hogy a hasznosítható vízkészletek számbavétele még nem teljes. Ennek okát részben a felszíni kisvízfolyások, részben a felszínalatti víztartó rétegek feltáratlanságában látták a helyi szakemberek. Ezért azután a kerettervi program túlzott részletezésétől elálltak a szerzők, nehogy a terv esetleges pontatlansága befolyásolja a későbbi feladatok meghatározását, s ezáltal a fejlődés gátját képezze. Ugyanakkor azt mindenkor hangsúlyozza a program, hogy a tervezést a komplex vízgazdálkodás szemléletének kell áthatnia, tehát az egyes vízgazdálkodási problémák megoldását más vízgazdálkodási tevékenységekkel összhangban kell elvégezni. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 2001/1961. (1.17.) sz. határozata 11. Tiszántúl Vízgazdálkodási Keretterve, I. kötet, (kézirat) Budapest, 1965. 366p. Bár a kötet egyik szerző nevét sem említi meg a TIVIZIG területén a kerettervi munkákat Orlóci István vezette. Készítésében részt vettek: Zalánffy László, Molnár László, Szabó János, Némethy László, Török László, Varga Gyula, Csipai Imre, Kovács Sándor, Szük Tibor, Gábos László, Tóth József, Dunka Sándor, Jacsmenik Gyula, Szönyi István, Csepreghi László.
