Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
Érthetően minden vitázó azzal a koncepcióval érvelt, amely „könyv" számára előnyös volt. A tervgazdálkodás korában ez óriási gondot jelentett a mérnököknek, mert a tervszámoktól eltérni veszélyes volt. Ma komolytalannal tűnik az elképzelésekben szereplő vízfelhasználási terv l/sec pontossága akkor, amikor a fürtcsatornák egy része máig sem épült meg, sőt magát a Nyugati-főcsatornát is csak 1965 végén adták át rendeltetésének. A balmazújvárosi hajózsilip a Keleti Keleti-főcsatornán A csatorna átadását követően egymás után-épültek ki az öntözőfürtök. 1965. december 30-ára pedig a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megépítette a Nyugati-főcsatornát, s Tiszavasvátinál a főcsatorna beeresztő zsilipjét 29 . Az Igazgatóság több öntözőfürtöt is kiépített a két főcsatorna között, s a K.V. és K.XI. víztározókat 1197 ha teiületen a napi csúcsvíz-igények kielégítésére. A két tározóban együtt 15,8 millió m 3 víz tározható. A K.V. tározó egyik tóegysége, valamint a K.XI. tározó halastóként is üzemel. Tervszámokban az öntözés dinamikus fejlesztését tükrözi, hogy 1957-ben a Vízgazdálkodási Műszaki Szemle 1. számában már ez olvasható: „Az országos vízgazdálkodási keretterv szerint a Duna-völgyében 400 000 kat. holdon, a Tisza-völgyében kereken 1 000 000 kat. holdon lehet öntözni." (Azaz 230 ezer , ill. 570 ezer hektáron!) A Keleti-főcsatorna egyik fontos feladata, hogy lehetővé teszi a tiszai vízátvezetést a Körösök völgyébe, s a Nyugati-főcsatornával együtt szerepet játszik a Közép-Tiszántúl vízellátásának biztosításában. Ez utóbbi feladata került veszélybe 2003 januárjában, amikor az erős hideg miatti jégképződés és a Tisza alacsony vízállása megakadályozták, hogy a duzzasztott víz gravitációsan levezethető legyen a csatornán. A folyón úszó jégtáblák összeverődtek a tiszalöki vízlépcső mindkét oldalán, s a megindított jégtörési kísérletek sem vezettek A Tiszától 4,7 km-re telepített tiszavasvári vízbeeresztő- és hajózsilip 1953-1958 között épült meg. Létesítésekor úgy tervezték, hogy 1000 tonnás uszályok átengedésére is alkalmas legyen. A műtárgy egyúttal a Keletifőcsatorna árvízkapujának szerepét is betölti.
