Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
Az országos viszonylatban mintegy 4 millió kh-at [2,3 millió ha], a Közép-Tiszántúl térségében 670 ezer kh-t [380 ezer ha] fenyegető belvizek elleni védekezés programja szintén kiemelt helyen szerepelt a Kerettervben. A fő hangsúly a belvízrendszerek vízlevezető képességének növelésére esett. Az 1950-es évek elején a hazai belvízrendszerek átlagos vízlevezető képessége négyzetkilométerenként 20,4 l/s volt 19 , amelyet a tervezők 38,4 1/s-ra 20 kívántak fejleszteni, elsősorban a szivattyús átemelések kapacitásának növelésével. Az említett vízgazdálkodási feladatok között a Keretterv a közműves vízellátásnak is figyelmet szentelt. A tárgyalt rész bevezetőjében megemlítették, hogy az ország 9,3 millió lakosából csak 2,9 millió fő jut hozzá a közműves, ill. törpevízműves 21 ivóvízhez, a többi 68 % kútvizet iszik, amelynek minősége háromnegyed részben közegészségügyileg kifogásolható! Mindezek az adatok azt az állapotot tükrözték, hogy az ország 3196 községéből mindössze 49-ben volt vezetékes ivóvízellátás, s olyan 10 000 lakosnál nagyobb lélekszámú településen sem volt vezetékes víz, mint például Püspökladány. A fejlesztési programban 87 városi közmű bővítéséről volt szó, köztük területünkről mindössze Debrecen 22 és Karcag szerepelt. Az új közmű létesítésének 58-as listáján feltűnt Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Tiszafüred és Tiszalök neve. Az első vízügyi kerettervet a kormányzat végül nem hagyta jóvá, de a benne megfogalmazottakat azzal a célkitűzéssel adták később közre, hogy „az előirányzott munka fejlessze tovább az addig elért eredményeket, számolja fel az elmaradást és nagy lépéssel vigye előre vizeink hasznosítását. " Az öntöző vállalatokról Az öntözés alá vont területek a háború után jelentősen megnövekedtek. Teret hódított a nagy vízigényű monokultúrás rizstermelés. A rizsföldeket hetekig kellett áztatni, majd levezetni róluk a vizet és egy idő múlva újra árasztani. Tekintettel arra, hogy a rizstermesztés a Tiszántúl mezőgazdasági vízgazdálkodásában néhány évtizedig különleges szerepet játszott, érdemes egy rövid pillantást vetni a hazai rizstermesztés utóbbi hatvan évére. AII. világháború idején igen nagy hasznot hozott a gazdáknak, ha az öntözési kölcsönöket a rizstermesztésbe fektették bele. A Magyarországon termesztett rizs jó tulajdonságai miatt keresetté vált a piacon 23 . A háború utáni kormányzat is támogatta a rizskultúra fejlesztését, amely a hároméves terv Ez az érték a Közép-Tiszántúl belvizes területeinek esetében km 2-enként 21.2 Us volt. A fejlesztés ereáményeképpen a Közép-Tiszántúlon a belvízlevezető képesség knf-enként 43,5 l/s-ra emelkedett volna. Főleg a falusi településeken létesített közcélú vízszolgáltató vízmű, amelynek szolgáltatása a település sűrűn lakott belterületére terjed ki. Egy kúthoz utcai kifolyó csapokat csatlakoztatnak, de házi bekötés nélkül. Mindez annak ellenére történt így, hogy a Keretterv az ipar vízellátásának tárgyalásakor a következőket jegyezte meg: „Debrecen vízmüvének termelése a jelenlegi ipari fogyasztást meghaladja. A még ki nem aknázott rétegek becsült vízkészlete a fejlesztést is kielégíti, ha tehát az iparfejlesztést vízgazdálkodási szempontból nem erőltették túl, akkor teljesen felesleges a Kelet-főcsatornáról 27 km-es csatornán állandó emeléssel, műszakileg kifogásolható, gazdaságtalan és igen költséges módon hozni ipari vizet. " Horthy Miklós kormányzó, a hazai öntözések ügyének támogatója Emlékirataim című visszaemlékezésében a következőkről számolt be: „Sikerült ezenkívül nagyobb területek alkalmassá tétele rizstermelés céljára. Ismerem a kínai, a japán és az olasz rizst is, de valamennyinél tzletesebbnek találtam a magyart, meg is hozta a gazdának a búzaföld hasznának többszörösét. "
