Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
m magasságban pedig 60 m 3 21,2 C° hőmérsékletű vizet adott. Ezt követte a második fúrás lemélyítése 1886. január-július között. Ekkor a fúrás mélysége már 277,4 m volt s a talpfák szintjében 445,5 m 3 24 C°-os víz jelentkezett, melyet nagymennyiségű metángáz - 0,03 m 3 /perc - hozott felszínre. Ha valaki égő gyufával közeledett a fúrócsőhöz, a vízfelület meggyulladt és megszakítás nélkül égett. 30 Ezt a lehetőséget az államvasutak igazgatósága a pályaudvar mesterséges gázzal történő világítására használt fel. A feltörő metángázt ezzel először hasznosították a gyakorlatban. Erről SZONTÁGH Tamás így számolt be a fúrótechnikusok V. prágai közgyűlésén: „A püspökladányi artézi kút gázkiömlése, és különösen ennek ilyen ügyes felhasználása, egyike a legritkább eseteknek, mert habár a felszálló édesvizekkel más helyeken is emelkedik ki metángáz, gyakorlatilag sehol másutt nem értékesítették. " A püspökladányi nem volt egyedülálló eset. ECSEDI István a Debreceni Képes Kalendárium 1913. évfolyamában keserűen jegyzi meg, hogy „a Debreczen határában levőElep pusztai elemi népiskola kútjából kitörő gáz pl. két olyan iskolát képes lenne fűteni és világítani, ha az ősi megszokás még mindig nem Debreczenből 125 km/ hordatná a fűtő és világító anyagot az iskola számára. Egy gyűjtő tartály elhelyezése és a gáz felfogása nem lenne pedig má% egyedülálló példa, mert Püspökladányban az állomás épület földgázzal van világítva". 31 Debrecen város vezetékes vízellátása végül a felszín alatti vizekre telepített kutakból oldódott meg. 1913-ban a városi vízmű 60 km hosszú vezetékén megkezdte (naponta 16 órás) szakaszos üzemelését. A kutak szivornyavezetékkel kitermelt vizét kezelés nélkül juttatták el a fogyasztókhoz. 1923-1924-ben a vízigények növekedése miatt újabb 6 mélyfúrású kutat létesítettek. 1924-ben az évi vízfogyasztás 400 000 m 3 volt, de néhány év múlva a vízigények tovább növekedtek. Időközben megépült a strandfürdő, újabb fogyasztók kapcsolódtak be a szolgáltatásba, s a víztermelés 1931-ben már elérte az évi 2 millió m 3-t. A városi vízvezeték kiépítése 1931-ben fejeződött be 32 , akkor azonban még csak a város belterülete volt ellátva vezetékes vízzel, a külterületeken fúrt kutak biztosították a lakosság részére a jó ivóvizet. Ugyanez volt a helyzet a megye egyéb településein is. A városokban és a nagyobb községekben csak néhány középületet (városháza, községháza, központi iskola, orvosi rendelő stb.) kapcsoltak be a vezetékes vízellátásba, s a külterületeken pedig vagy artézi kutak, vagy (kb. 50-100 méter mély) fúrt kutak adták az ivóvizet. Itt kell megjegyezni, hogy a 19. század végére a fúrási technológia fejlődésével csökkent a kútfúfás költsége, és ennek köszönhetően gombamód szaporodtak a fúrt kutak. Mindez azonban azzal a következménnyel is járr, hogy ahol fúrt kutak ki tudták elégíteni az ivóvíz-igényt, ott a lakosok nem különösebben követelték a költséges vízvezeték-hálózat kiépítését. Ahol pedig nem létesült vízvezeték, ott a csatornázás kérdése fel sem merült. A kisebb településeken egyáltalán nem volt vezetékes vízellátás. Az itteni ásott kutak vizét főleg jószágitatásra és háztartási célokra vették igénybe. A tanyákon viszont egyéb lehetőség híján az ásott kutak vizét is használták ivásra. Karafiát Tivaáar Die Gasbeleuchtung aus dem artesischen Brunnen zu Püspökladány. Allg.Öst.chem. u. techn. Zeitung Ig. IX. 6.p Ecsedi I: A MFTAlföldi kutatóbizottságának munkálatai. Debreceni Képes Kalendárium, 1913. 136.p. Ekkor épült meg a vas- és mangántalanító berendezés, az új gépház, 2 db egyenként 100 m 3 —es homokfogó medence, továbbá az 1500 m 3-es felszíni tározómedence.
