Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
Annak ellenére, hogy ezek a tervek nem jutottak el a megvalósításig, az öntözés ügye a kormányt a kiegyezés után is foglalkoztatta. A m. kir. Kereskedelemügyi Minisztérium irattárából előkerült Boros Frigyes főmérnök egy kézirata 15 , amely ismerteti a Tiszavölgy öntözésére és vízközlekedésének megvalósítására készített terveket. Ezek között foglalkozik a Tisza-Hortobágy-Körösi öntözési és hajózási csatornával. A kéziratnak különösen a megállapításai és a következtetései fontosak. „Az ajánlott földöntözés pedig nemcsak az időnkénti ismétlődő aszályosság következményeinek enyhítése szempontjából múlhatatlanul szükséges, de a rendszeres földöntözés hazánk mezőgazdaságát tetemesen jövedelmezőbbé és a földeinket aránytalanul értékesebbé tenné, sőt mivel sok évi lankadatlan megfigyeléseim útján azon tapasztalást tettem, hogy a tiszai rétségek azon részei, melyek évenként elárasztatnak, nem szikesek, de ármentesítésük után több-kevesebb idő elteltével ugyanazon rétségek egyes részei elszikesednek, mely jelenséget pedig másképpen megmagyarázni nem lehet, minthogy a sziksavat, vagyis szénsavanyos nátront az ármentesítés előidézni képes nem lévén, a sziksó azon földekben mindig meg volt, csakhogy a földeknek évenkénti tartós elárasztása alkalmával a bizonyos mélységig eláztatott részekben a só felolvadt, melyet a lehúzódó árvíz magával vitt... " BoROsnak különösen a szikesek elárasztással történő javítására vonatkozó megállapításai fontosak számunkra, hiszen később a Hortobágy hasznosítására vonatkozó tervek mind a szikesek árasztás útján történő javítását javasolták. Amit korábban láttuk, az 1860-as száraz évtizedet csapadékosabb évek követték. BoRosnak erre is van megjegyzése: „Mennyire követeltetett 1863-ban a Hortobágyi öntözőcsatorna létesítése, de amikorra a csatornaterv elkészült és eziránt a tárgyalások befejeztettek, megeredtek az ég csatornái és kizöldült ismét a Hortobágy kiaszott vidéke, — azután pedig elhangzott a pusztában a szó, az öntözőcsatorna kiásatásának nem volt többé gazdája! " Évszázadra előremutató ismeretre vallanak következő sorai: „Hány jeles hazafi kimutatta már eddig a földöntözés elhalaszthatatlan szükségét, de azért csak nem történt semmi és meg vagyok győződve afelől, hogy jelen soraim sem lesznek szerencsésebbek! 1863-ban elveszett 126 millió nemzeti vagyon és a legközelebbi aszálykor ismét 126 millióval szegényebbnek kell lennünk, hogy a földöntözésre pénzünk legyen... " Ezeknek a soroknak az igazságát bizonyítja, hogy az első világháború kitöréséig alig készült terv a Tiszántúl öntözésére. Egyedül a Földmívelésügyi Minisztérium folyócstornázási osztálya készített komolyabb tervet a Hottobágy vidéki hajózó és öntöző csatornára. Az elképzelés szerint Tiszalöknél lett volna a csatorna vízkivétele a Tiszából és Büdszentmihály, Balmazújváros, Nádudvar és Túrkeve határát átszelve Mezőtúr alatt érte volna el a Hármas-Köröst. A terv a Tisza kisvizét 89,83 m Adria feletti magasságra emelte volna, s az öntözővízszint biztosítása érdekében a csatorna 62 km-es szelvényében duzzasztózsilipet kívánt építeni. Említést kell még tennünk egy kisebb méretű tervről, melyet az Alsó Szabolcsi Tiszai Ármentesítő Társulat 1897-ben készített. A terv az öntözést úgy tárgyalta, mint egy A kéziratnak sem keltezése, sem szerzője nincs feltüntetve, áe más adatokkal összevetve meg lehetett állapítani, hogy szerzője Boros Frigyes, megírásának időpontja pedig 1877 vagy 1878. A kézirat címe: A Tiszavölgyön tervezett öntöző- és hajózási csatornatervek leírása.
