Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

A HORTOBÁGYI TÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE

Az öntözendő 5,7 km

2-nyi terület kétszeri 10 cm-es megöntözéséhez szükséges 1 034 000 m

3 A tároló-medence évi párolgása 534 000 m

3 Az összes vízszükséglet: , 1 568 000 m

3 A tározó megvalósításának költségét a következők szerint irányozták elő: Duzzasztómű zsilip 42 000 pengő Csatlakozó töltés és lépcsős bukó 6 200 pengő Árasztó művek 40 000 pengő Az öntözés költsége 35 000 pengő Összesen: * 123 200 pengő

129 1937-ben egyrészről Debrecen sz. kir. város, másrészről a m. kir. kincstár megbízásából a m. kir. Országos Öntözésügyi Hivatal haszonbérleti szerződést kötött a területre. A szerződés szerint a debreceni m. kir. kultúrmérnöki hivatal által a kiadott tervek szerint 1233 kh. 207 n.öl Hortobágyon, a Borsoslaposon létesített és még létesítés alatt álló csapadéktározási és öntözési műveket, valamint a Hortobágy folyó medrében létesített duzzasztó és vízkivételi művet, tápcsatornát és az ezekhez tartozó műtárgyakat haszonbérlő - Országos Öntözésügyi Hivatal - bérbe veszi. Haszonbér fejében kh-ként a haszonbérlet 7. évétől minden év október 1-jétől 75 kg felső-tiszai szabványminőségű búzának a budapesti értéktőzsdén jegyzett készpénz egyenértékét kell fizetni.

130 A borsósi duzzasztómű és kísérleti öntözőtelep a tiszalöki öntözőrendszer megépítése után másodrendűvé vált, de mint a Hortobágy-medence első öntözőtelepe, mindenképpen figyelmet érdemel. Az 1930-as évek derekán tehát a Hortobágy-medence közepén volt egyrészt a Tisza vize, ill. egy kombinált vízgazdálkodási létesítmény segítségével az irányított belvíz, de a művek hatásterülete még mindig csak lokális volt. (Az öntözés nagyobb arányú kibontakozásának csak a XX. század közepétől lehettünk tanúi.) A vízellátás feltételei ugyancsak a XX. század közepére teremtődtek meg. A HORTOBÁGYI TÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE Debrecen sz. kir. város és a Földmívelésügyi Minisztérium megbízásából a VI. Kerületi Kultúrmérnöki Hivatal között a hortobágyi öntözőtelep megvalósítására létrejött szerződés megkötését követően szükségessé vált a terület hasznosítása. Addig ugyanis, amíg a terv szerint csak a megépítésre kerülő tavak kilúgozási céllal történő elárasztásáról volt szó, a hasznosítás kérdése fel sem merült. Csak akkor kezdtek halasítással foglalkozni, amikor a szakemberek részéről ilyen irányú javaslat is felmerült, s többen is pazarlásnak tekintették a nagy költséggel megépülő telepnek kizárólag kísérleti céllal történő feltöltését; s a vízzel telt medencék hasznosításának elhagyását. Természetesen arról, hogy a város saját kezelésben üzemeltessen egy halgazdaságot, szó sem lehetett, mert ehhez sem megfelelő tőkével, sem szakmai háttérrel nem rendelkeztek. Szükségessé vált tehát a kiépítésre kerülő terület haszonbérbe, — vagy másnéven koncesszióba - adása. Azonban ez sem volt könnyű, mert a haszonbérbe vevőnek a vállalkozáshoz megfelelő szakmai gyakorlattal és elegendő pénzeszközökkel kellett rendelkeznie, tehát a bérbeadásnál igen kerültekintően kellett eljárni. Az 1914-ben kiírt hasznosításra többen is pályáztak, a pályázatok egy része azonban nem volt eléggé megalapozott. Az egyik jelentkező Corchus Béla volt, aki 15 ezer korona évi haszonbért ajánlott, az üzemköltségekre pedig 150 ezer koronát kívánt letenni. A másik pályázó Laendler Antal volt ö azonban, mikor ajánlatát kellő megalapozottság hiányában a Haltenyésztő Rt. pályázatával szemben mellőzték, új ajánlatot nem adott be.

131