Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A VÍZ VISSZAJUTTATÁSA A HORTOBÁGY-MEDENCÉBE
torna víziútként történő hasznosítása is. Pedig a Keleti-főcsatorna mellett még a hajóvontató utat is kiépítették. Viszont nem épültek meg a hajózsilipek, s ezért a három bögére osztott Keleti-főcsatornán hajózni nem lehet. Az 1970-es években ugyan megépült a felső fő a balmazújvárosi hajózsilipen, ami Tiszalökig lehetővé tenné a hajózást, de ennek a szakasznak a hasznosítása is jelentéktelen. Pedig a partvédelem érdekében még a medret is a hajózásnak megfelelő keresztszelvénnyel tervezték és építették meg. A Nyugati-főcsatorna megépítésekor pedig a hajózás már szóba sem került. Az öntözőrendszer kétségtelenül a halászati hasznosítás tekintetében lett a legeredményesebb. Az eredetileg tervezett 9783 ha területből 6500 ha halastó megvalósult (66,3). Ez azonban nem jelentheti azt, hogy további tavak kialakításáról le kellene mondani. Egy évszázaddal az árvizektől történt mentesítés után tehát a Tisza vize visszakerült a Hortobágyra, de most már szabályozottan és kijelölt útvonalon... A Hortobágy vízgazdálkodásáról szóló ismertetésünk azonban nem lenne teljes, ha nem tennénk említést a Hortobágy kútjairól. Amint korábban láttuk, a mocsarak, lápok, de még az élő vízfolyások fertőző vize is az állatállomány pusztulását okozta. Víznyerő helyek szerzése az ármentesítés után különösen fontossá vált. Már az 1863. évi aszályt megelőző esztendőben javasolták, hogy tiszai zsilipek megnyitásával árasszák el vízzel a Hortobágyot. 50 Természetesen ennek sem 1862-ben, sem 1863-ban nem lett volna semmi eredménye, mert a Tisza vízállása olyan alacsony volt, hogy a víz a kisvízi medert sem hagyta el. Ebben a helyzetben tehát víznyerésre csak kutak jöhettek szóba. A városi tanács ekkor hívta meg Richard francia abbét, - a híres vízkutatót, - hogy jelöljön ki a városban, ill. a város határában olyan helyeket, ahol remény van ásott kutakból víz nyerésére. Richard atya 1862 júniusában érkezett Debrecenbe, s „egy városi tanácsok és több mütudó társaságában" indult el a városnak jó vizet keresni. 51 Az abbé és az őt kísérő bizottság igen gyorsan dolgozott, mert június 16-án már azt jelentették, hogy az abbé úr a város és a hortobágyi puszta területén máris „39 forráshelyet jelölt ki, s fáradsága díját meghatároztatni kérik..." A város nem maradt szűkmarkú az abbé „fáradsága" iránt, mert a néhány napos munkáért 1500 aranyforintot utalt ki a házipénztárból. 52 A francia abbé vízkutató munkája kissé misztikus volt, „Kutatása alkalmával egy delejtűn, s egy vízmértéken kívül más segédeszközöket nem használ, térképekkel mit sem gondol, s azt maga is kénytelen volt bevallani, hogy a nagy szárazságban biztosabban tud forrásokat kimutatni. Állítja, hogy akár gyalog, akár szekéren valamely föld gyomrában rejlő bő forráshoz ér, bizonyos kimagyarázhatatlan, némi hevüléssel járó érzés futja át valóját. De mindamellett tapasztaltuk, hogy körútja alkalmával átható, éles szemével folytonos éber figyelemmel vizsgálta a környéket is. A síkságon egyes lejtők, s hajlatok voltak leginkább, hol kérdezősködött, kell-e oda kút. Ha igen bő, gazdag forrásra talál, hirtelen megállítja a kocsit, leszáll, néhány percig ide s tova járkálván egy pontra mutat, s jelcsövet levereti. A kimutatott ponthoz annyira ragaszkodik, hogy ha - mi tévedésből megtörtént - 10-12 hüvelykkel idébb vagy odább verték be a karót, ismét felhúzatta. E csodával határos tulajdonsággal bíró ember alacsony termetű, víg kedélyű, beszédes, némi nem éppen nagy szakavatottságot tanúsító ösméreteken kívül leginkább az egyházi tudományok területén honos." 53 A tudósításból megállapítható, hogy a francia abbénak a források megtalálásához nem igen volt szakértelme, legfeljebb annyi, hogy a kutakat általában hajlatokban, a szárazságban is zöldelő vonulatokban kereste. Minden valószínűség szerint ezeken a helyeken megfelelő mélységben az abbé nélkül is találtak volna vizet. Amikor aztán az ún. Pomor járáson, az Ökörföldnek nevezett területen vizet találtak, az abbé iránti lelkesedés határtalan volt. „A Hortobágy délkeleti részén, az ún. Pomor
