Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

A HORTOBÁGY-MEDENCE SZABÁLYOZÁS UTÁNI HELYZETE: ASZÁLY, SZIKESEDÉS

Hortobágyon legeltetett jószágok számának csökkenése. Ugyanekkor nagy változások következtek be a gabonatermelésben is. A debreceni polgár a XIX. század közepéig jóformán nem foglalkozott gabonatermeléssel, mert a robottal előállított gabonát a földesuraktól olcsóbbara vette meg, mintha saját földjén drága napszámmal termelt volna. Tehát a telke után járó földterületet - még a város közelében is — legelőnek használta (bellegelő). A végbement társadalmi változás és a közlekedés fejlődése a század közepén megnövelte a gabona árát, és a debreceni polgár is kénytelen volt feltörni az addig legelőnek használt földterület nagy részét és hozzákezdeni a gabonatermeléshez. Ez természetesen a legelőterületek csökkenéséhez vezetett. A szántóföldi növénytermesztés viszont jobban megkövetelte a biztonságot, mint a legelőgazdálkodás. Nem lehet tehát csodálkozni, hogy a város polgárainak egy része és maga a város is támogatta a Tisza szabályozását, annál inkább, mert annak kezdeményezője a város polgárai előtt nagy tiszteletnek örvendő gróf Széchenyi István volt. Voltak ugyan már akkor is aggodalmaskodók, akik az árvizek elmaradása miatti szárazságot emlegették. Széchenyi szavai azonban megnyugtatták a város közvéleményét, hiszen a nemes gróf a hajdani Tisza-völgyben már akkor Lombardia megzabolázott folyóit és öntözőcsatornákkal szabdalt szántóföldeit látta, s ezeket a képeket vetítette a kételkedők elé. „A vizek szabályozásának főczélja, nem csupán az ártól való megszabadulás, hanem és végeredményben főleg az, hogy a mederbe szorított víz fölöslegét alkalmas csatornákon oda lehessen és akkor vezetni, ahol és amikor arra szükség van."

22 Sajnos a közbejött politikai események megakadályozták a lelkes főurat és munkatársait nagyszabású tervük maradéktalan megvalósításában. Mivel a terv csak részben valósult meg, természetes lett, hogy a Tisza-szabályozás ellenzői a szárazság miatt az ármentesítés megvalósítóit okolták. Pedig a hortobágyi állattenyésztés az ármentesítések előtt sem volt kockázattól mentes. A Tisza vizétől öntözött szikes legelőkön kitűnő legelőt talált a jószág. Az árvizek viszont nem mindig a kívánatos időben érkeztek, hanem jöttek májusban, sőt júniusban is, amikor a kaszára váró, vagy már rendre vágott szénát iszapolták el. Ha pedig a jószág ezt a fertőzött legelőt kénytelenségből lelegelte, gyakran megbetegedett és elpusztult. Amikor pedig tavasszal érkezett az ár és elborította a Hortobágy völgyét, akkor a szárazon maradt szigetforma szikes hátakra egy gulyajárásra két-három gulya, ménes, sertés és juhnyáj összeszorulva nem talált elegendő füvet. Mire a víz több hét múlva apadni kezdett az állatok jelentős része éhen veszett. Ha pedig korábban következett be az apadás, akkorra a vízmentes területet teljesen lelegelték, lábaikkal kitaposták, és a víztől megszabadult legelőn is csak gyenge, iszappal elborított füvet találtak. Az árvíz által elöntött mélyedésekben, mocsarakban, tavakban a víz sokszor két-három évig is megmaradt, s ha a jószág ezt a fertőzött vizet itta, elpusztult. Az árvizek után szinte rendszeresen megjelentek az állatokon a betegségek, melyeket a nép tályognak nevezett. Csak akkor volt kedvező a helyzet, ha az áradás kisebb területeket öntött el és rövid ideig tartott, majd a víz levonulását esőzés követte, mely az árvíz által hozott iszapot és nyálkát lemosta.

23 Sokan azt állították, hogy az aszályt a vízzel borított területek csökkenése okozza, mivel elmarad a nagy vízfelületek kigőzölgése, melyek a felhőket a területre vonták. A tapasztalat azonban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította. A nagy vízfelületekről felszálló pára a Hortobágytól távolabb, általában a Debrecentől keletre lévő erdős területeken hullott le. Bármilyen nagy volt ugyanis a felhőképződés a párolgás miatt, a nagy felmelegedés és az azt követő talajkisugárzás a páramolekulákat nem engedte egyesülni, s a felhő elszállt hűvösebb tájakra. Sőt a távolról jött felhők sem adták le mindig a Hortobágyon csapadékukat. „Gyakran feltűnik a Tisza felől a horizont alján egy-egy kumulusz, félelmesen közeleg, aztán sötétsége a puszta felett elhomályosodik, s a felhő kavarogva eloszlik."

24