Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)
A HORTOBÁGY HASZNOSÍTÁSÁNAK JÖVŐJE
tálták. Oka lehet ennek az is, hogy a délszláv háború eseményei miatt a szintén jelentős halexporttal bíró Szerbia és Horvátország termelése jelentősen visszaesett. A Hortobágyi Halgazdaság 1989-ben kivált az állami gazdaságból, s ettől az időponttól kezdve önállóan végezte feladatait. 1993-tól pedig - egyelőre az Állami Vagyonügynökség irányítása alatt- Hortobágyi Halgazdaság Rt. néven működik. A HORTOBÁGY HASZNOSÍTÁSÁNAK JÖVŐJE Napjainkban sokan leegyszerűsítve igen élesen mondanak kritikát a múlt században végrehajtott Tisza-szabályozásról, ármentesítésröl és a lecsapolásokról akkor, amikor ezek következményeit „ökológiai tragédiának" nevezik. De ugyanilyen élesen lehet feltenni a kérdést, hogy miknek a számára jelentett ökológiai tragédiát? Leegyszerűsített válaszunk csak az lehet, hogy mindenek előtt bizonyára tragédiát jelentett annak a sokmilliárdnyi szúnyognak, amely a lecsapoiások után életterétől megfosztva elpusztult, s nem keserítette tovább a területen élő lakosság életét, nem terjesztette tovább az akkor „morbus hungaricus"-nak nevezett maláriát, s nem okozta többé ezrek halálát. Tragédiát jelentett a milliónyi élősködő, növényi és állati kártevő, terményt és háziállatot pusztító dúvad számára, melyek mellett a puszta megélhetés is kockázatos volt. De nem jelentett tragédiát annak a milliónyi magyarnak, aki a területen addig az elemi erőknek kiszolgáltatva élt, mert megteremtette számára az élet és vagyonbiztonságot, megnövelte a terület eltartó képességét, 20 ezer km 2-nyi hasznosítható földterületet biztosított a mezőgazdaságnak, megteremtette a modern közlekedés, ezzel a kereskedelem, az urbanizáció és polgárosodás feltételeit. A XVIII. század végének fiziokrata, majd merkantilista gazdasági szemléletének a Tisza-völgy kifejezetten káros vízrajzi adottságokon alapuló állapota már nem felelt meg. Az Alföld népe ekkor valóban választhatott, hogy a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása és töltésezése helyett megmarad a török hadjáratok alatt elvadult területen, s éli a vizek kénye-kedvének kitett nyomorúságos életet, vagy elindul a tájat kultúrterületté változtató úton. Ha az előbbi utat választják, akkor a Tisza-völgy ma is a zabolátlan vizek kalandozásainak helyszíne lenne. Másfél évszázaddal ezelőtt a folyók minden korlátozás nélkül uralták az Alföldet. A kiáradt vizeknek csak itt-ott, úgyszólván órákra állta útját néhány gyenge védtöltés. A mindent elborító áradat miatt emberi települések csak a magasabb helyeken keletkezhettek, de ha a vizek megindultak, akkor ezek a települések hónapokra el voltak vágva egymástól. A kereskedelem célját szolgáló utakat is sokszor borította el hetekre a víz. Á vízzel borított területeket gazdaságilag hasznosítani nem lehetett, a szárazon maradt termőterületeket pedig károsították az elszaporodott madarak és a vadon élő emlősök. A Tisza-völgy rendezése hatalmas lendületet adott a magyar mezőgazdaságnak, hiszen a szabályozás, töltésezés és lecsapolás által mentesített területen termett meg hazánk gabonájának közel fele, ezáltal lett a Magyar Alföld Közép-Európa élelmezésének bázisa, s a Tisza-völgy rendezése nélkül az ország nem tudta volna végrehajtani azt a gazdasági fejlődést, ami a XIX. század második felében hazánkat a modern európai államok sorába emelte. Kétségtelen, hogy a Tisza-völgy rendezése során követtek el hibákat is. A legnagyobb hiba főképpen az volt, hogy a vizek gyors elvezetése mellett azok egy része visszatartásának feltételeit is meg kellett volna teremteni. Éppen ezért tarthatjuk értékesnek Debrecen városának döntését, amikor halastavak létesítéséről, tehát a Tisza
