Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

A HORTOBÁGYI TÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE

pengőt, a későbbi években pedig 182 769,32 pengőt kitevő annuitás, mint amortizáció. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy az általunk létesített invesztíciók amortizációját és kamatát teherként minden egyes üzletévben be kellett állítanunk, hiszen gazdálkodásunk időtartamára kell felosztanunk ama terheket és azok kamatait, amelyeket a bérletbe fek­tettünk. A fent kimutatott horribilis veszteségnek eme annuitásokat képező része tehát nem készpénzráfizetés - mert hiszen ilyen összegű készpénzráfizetéseket minden év­ben elszenvedni nem lettünk volna képesek - hanem ezek a veszteségek abban nyilvá­nulnak, hogy invesztált tőkénket kamataival együtt évről-évre elvesztettük, minthogy a gazdálkodásból visszakeresni semmit sem tudunk. De voltak olyan évek, amikor nemcsak hogy az invesztíció kamatait és az üzletévet terhelő amortizációt nem tudtuk megkeresni a bérletből, hanem még ezenkívül is nagy összegű készpénzráfizetést kellett szenvednünk, melynek összege 1933-ban volta legsúlyosabb, amikor a teljesen elveszett 182 000,-pengő körüli amortizáción kívül még cca 50 000,-pengőt készpénzben is ráfizettünk a bérletre. Bátorkodunk továbbá rámutatni arra is, hogy amennyiben tekintetbe vettük volna a mérlegkészítésnél még azokat a munkákat, amelyeknek elengedését éppen kérjük, úgy az amortizációs teher még nagyobb volna. A beterjesztett mérlegek tehát úgy vannak kalkulálva, mintha ez a kérdés már el lenne intézve... ... Az amortizáció összegének megállapításánál szintén igen szerényen jártunk el, mert nem szenved kétséget, hogy az aranymérlegünkben szereplő 2 millió pengős in­vesztícióval sokkalta nagyobb volt ama befektetések összege, melyeket jogelődeink és mi még a békeévektől kezdve a hortobágyi halastó létesítésébe öltünk, viszont 6%-os kamatnál az egész gazdálkodási periódus alatt jóval többet fizettünk, míg mi annuitási kulcsul ezt a kamattételt alkalmaztuk..." 27. ábra. A lehalászás utáni halosztályozás a válogatóasztalon

Next

/
Thumbnails
Contents