Dunka Sándor: A Hortobágy-medence régi vizei és a tógazdálkodás (Vízügyi Történeti Füzetek 14. Budapest, 1996)

A HORTOBÁGY-MEDENCE SZABÁLYOZÁS UTÁNI HELYZETE: ASZÁLY, SZIKESEDÉS

Ez a helyzet az ármentesítések végrehajtása után gyökeresen megváltozott. Az Alsószabolcsi Tiszaszabályozó Társulat már 1854-re megépítette a Tiszadob—Polgár közötti 15 448 fm hosszú töltést. Ezt követte 1856-ban a Polgár-Tarján közötti 10 154 fm, a Tarján-Csege közötti 26 384 fm hosszú szakasz, 1858-ban a Csege-Füred közötti 25 077 fm hosszú töltésvonal, végül ugyanebben az évben a Dob—Urkomi 4361 fm hosszú töltésszakasz megépítése.

19 A töltésezés azonban még nem biztosított teljes védelmet. 1855-ben a jobb parti területek megmentése érdekében az előző évben megépült Dob-Polgár közötti gátat Sulymoshátnál a borsodi kerületi főnök átvágatta, s a Tisza a bal parton elöntötte árterét. 1887-88 telén az Alföldet 40 cm, a Tisza vízgyűjtőjét pedig egy méternél is magasabb hótakaró borította. A gyors felmelegedést követő olvadás következtében a Tiszán és mellékfolyóin megindult az áradás, s a vízmércéken addig soha nem észlelt árvízszinteket mértek. A Tisza vize a magas partokon is átbukott és 1888. március 24-27-e között Tiszalök határában 13, Tiszadada határában pedig 7 helyen, összesen 1500 m szélességben és fél méter magasságban ömlött a Hortobágy-medencére. A tiszalöki és dadái határban kitört víz április közepén érkezett a dévaványai határba, közben elöntött 87 ezer ha-t a Hortobágy völgyében.

20 Ezt megelőzően 1879-ben pedig, - a nagy belvíz idején 59 ezer ha állott elöntés alatt. A Hortobágyon azonban a legnagyobb gondot a szárazság jelentette. Aszály az ármentesítési munkák előtt is gyakran volt a medencében, a Tisza töltésezésének befejezése után viszont kézenfekvő volt, hogy a szabályozás ellenzői a szárazság okát az ármentesítésben keressék. A szabályozás hívei és ellenzői közötti vita már az 1863-as aszályt megelőző időszakban is igen éles volt. A szabályozást ellenzők a hortobágyi pusztán legeltetett állatlétszám csökkenését is az ármentesítés rovására írták, holott a csökkenésnek elsősorban társadalmi és közgazdasági okai voltak. A jobbágy-felszabadítás előtt a majorsági földeken (allodium) szinte ráfordítás nélkül jutott a földesúr a mezőgazdasági terményekhez, elsősorban takarmányhoz. Mivel a közlekedés hiánya miatt a takarmányt távolabb nem tudta értékesíteni, alacsony áron adta el az állattartó gazdáknak. Az 1848-as törvények megszüntették a robotot, s a mezőgazdasági termékeket nem tudták többé ráfordítás nélkül előállítani. Avasútépítés ugyanakkor lehetővé tette a termények szállítását, s távolabbi piacon, magasabb árakon történő értékesítését. Az állattenyésztéshez szükséges takarmány ára tehát jelentősen megemelkedett, s az ezzel járó költségemelkedést nem mindig lehetett az állatok értékesítésénél érvényesíteni. Különösen azért, mert a vasúti szállítás lehetővé tette élő állatok gyors piacra szállítását, s az addig többszáz mérföldre lábon hajtott hortobágyi marhának versenytársai jelentkeztek a piacon. Ugyanakkor a legeltetés költségei is megemelkedtek. 1819 előtt minden debreceni polgár annyi állatot tarthatott - korlátozás nélkül a hortobágyi pusztán, amennyit csak akart. Pl. Bíró Gáspárnak 10 ezer jószága legelt a XVI. század második felében a Hortobágyon. 1818-ban a város polgárai úgy határoztak, hogy mindenki köteles fizetni a legeltetésért. Ez az összeg azonban még mindig kedvező volt, s a XIX. század első felében sem volt ritka az olyan polgár, akinek 200—400 db szarvasmarhája, s 60—70 db lova legelt a pusztán. A szabadságharc leverése után - 1850-ben - az önkényuralom magas adót vetett ki a hortobágyi legelőre, amit természetesen a város polgárainak kellett viselni. Ezzel megszűnt a kedvezményes legeltetés a Hortobágyon, s egyre gazdaságtalanabb lett az állattenyésztés.

21 Ezenkívül Debrecen városának területe arányában az ármentesítés költségeiből is részt kellett vállalni, ami különösen érzékenyen érintette a cíviseket. Időközben a jószágtartás is belterjesebbé vált, megjelentek az országban a bőven tejelő szarvasmarhák, s egyre gazdaságtalanabb lett a csupán szaporulatával fizető külterjes állattenyésztés. Ennek a társadalmi és gazdasági átalakulásnak természetes következménye volt a