Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

A gyakorlatban derült aztán ki, hogy a vízszínesés változásának közvetlen meghatározása, — amihez a 200 m-es szakasz végpontjain és a két parton összesen 4 szabatos mércét használtak — magában a mérési szelvényben felállított egyetlen mércén megfigyelt vízállásváltozás feljegyzésével helyettesíthető (37. ábra). így aztán az áradás ill. az apadás üteme (± mm/óra) alapján állapították meg, hogy milyen mértékben térhetett el a mért vízhozam a tetőző vízállásnak megfelelőtől, és e szerint rajzolták meg a vízhozamgörbét is. (Lásd a 29. ábrát.) A vízszínesésben az árhullámok levonulása közben bekövetkező változások viszonylagos nagysága a nagyesésű folyóknál általában csekély. Alig van hatással a vízsebességre. A mérési hibahatáron belül maradó eltérésekre a régebbi külföldi tan- és kézikönyvek szerzői nem is hívták fel a figyelmet. Mintegy felnagyítva nyilvánul meg azonban a szóban forgó jelenség a rendkívül kis esésű Tiszán . Ezért idézik ismételten a változó esés hatásának klasszikus példájaként az 1895. április 1. és május 10. közt Tiszapüspökinél végzett sorozatmérés eredményeit feltüntető hurokgörbét

143 (38. ábra). Az Annales des Ponts et Chaussées-ben és az ott megjelent cikk orosz fordításában közölt ábra (1898 ill. 1899)

144

, amely HAJÓS későbbi írásaiban is visszatért, két (több nyelvre lefordított) kézikönyv révén a világ minden részébe eljutott. (SCHOCKLITSCH, 1930, és SCHAFFERNAK, 1935, valamint fordításaik)

145

. * A Tiszán az esési viszonyok megállapítása igen nehéz mérési feladatot jelentett, mert a kapott érték legtöbbször a megengedett hibahatáron belül esett. Ezt figyelembe véve a Vízrajzi Osztály az esési változások meghatározására az áradás és apadás mértékét fogadta el. 37. ábra. A vízállás, a vízszinesés és a vízszintváltozás alakulása