Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

Pontonkinti méréssel ennyi idő alatt minderről szó sem lehetett volna. A külső munkában elért igen jelentős időnyereség ára a részletező mérés szalagjainak a feldolgozásával járó jelentékeny irodai munkatöbblet volt, ez azonban nem volt időhöz kötve, és így összehasonlíthatatlanul olcsóbb volt. A részletező mérés nem akadt külföldön követőkre. Olyan mély vízben, amilyennél a módszer előnyei valóban kiugróak, külföldön csak kevés helyen és ritkán kell mérni. A tiszapüspöki tanulmánymérések eredményei alapján megállapíthatták, hogy az integráló mérést terhelő hiba nem súlyos, és mivel mindig egyértelmű, gyakorlati tapasztalatok alapján ki is küszöbölhető. Számbavették azt is, hogy integráló mérés esetén az írógépet egyszerű fordulatszámlálóval lehet felváltani, amely kis terjedelme folytán bárhová könnyen elvihető, míg a részletező mérés — az első ismeretetés szerint — a leeresztő csörlő és az írógép közötti láncvezetékes összeköttetés miatt az úszóhídhoz volt kötve. Ezt pedig nem lehetett — a gyakorlat igényeinek megfelelő módon — az egyik folyóról a másikra átvinni. A Vízrajzi Osztály vízsebességmérő eszközeiről és eljárásairól megjelent újabb francia nyelvű kiadvány (1900)

136 * sem szerzett híveket a részletező mérésnek. Ugyan ennek volt köszönhető hogy — az Annales des Ponts et Chaussées-ben megjelent leírás alapján készült fentebb felsorolt külföldi ismertetések után — a svájci hidrometriai hivatal vezetője is megemlékezett a részletező módszerről (1907)

137

, bár kifogásolta, hogy — az integráló méréshez hasonlóan — nem veszi figyelembe a víz lüktető mozgását. A német H. GRAVELIUS is rámutatott ismertetésében arra, hogy a sebességeloszlás törvényszerűségeinek megállapításához a részletező módszer sem vitt közelebb, de elismeréssel szólt a jelentőségéről a vízhozammérésben. Hadd idézzük idevágó szavait: ,,A magyar állami mérnökök kétségtelen érdemének tekintem, hogy olyan eljárást gondoltak ki, és valósítottak meg, amely az integrálásra jellemző előnyei ellenére a módszer fentebb tárgyalt (ti. a lüktető mozgásból eredő) hibáitól mentes" (1900)

138

. c) A vízszínesés megmérése Amint korábban említettük, a Körösökön végzett 1822. évi sebességmérések során már HUSZÁR Mátyás megfigyelte, hogy ugyanazon vízállásnál ,,hol nagyobb, hol kisebb sebességet mértek" (1823)

139

. BAUMGARTEN az Alsó-Garonne tonneinsi szelvényének vízhozamgörbéjével kapcsolatban közölte, hogy az áradásnál mért pontok a görbétől jobbra, az apadó víznek megfelelők, tőle balra esnek (1848)

140

. A Mississippin végzett 1857. évi mérések számszerűen is kimutatták, hogy a vízszínesés változásának megfelelően ugyanazon vízállásnál áradáskor lényegesen több víz folyik le a szelvényen, mint apadás idején

141

. Olvasták ezt a Vízrajzi Osztály mérnökei, és hivatkoztak is reá (1890)

142

, a vízhozammérések szükséges kiegészítőjének tekintették tehát a vízszínesés egyidejű megmérését. Végrehajtása bekerült a sebességmérési utasításokba. Fontosnak tartották a mindenkori vízszínesés megmérését azért is, hogy segítségével megállapíthassák a mederre jellemző érdességi (vagy sebességi) tényező értékét, vagyis szükség esetén számítással is megbízhatóan határozhassák meg a vízhozamot. Az említett utasítás szerint a mérési szelvényben, valamint alatta és fölötte 100-100 méternyire mindkét parton egyidejűleg karót kellett pontosan a víz színére leverni, majd szaba* E kiadványban is még a régi írógép szerepel.