Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)
Bevezetés
14. MŰSZERFEJLESZTÉS ÉS A VÍZHOZAMMÉRÉS KÜLÖNLEGES TERÜLETEI A részletező mérésnél a leeresztő géptől az írógéphez vezető láncos összeköttetés (és a megfelelő áttétel) biztosította, hogy a mérési adatokat rögzítő papírszalag hossza arányos legyen a szárnynak a leeresztés (ill. felhúzás) közben megtett útjával. A jól bevált megoldás egyetlen, de súlyos hátránya helyhezkötöttsége volt. Felmerült tehát az írógép és a leeresztőgép közötti közvetlen kapcsolat megteremtésének a gondolata: a részletező berendezés használati lehetőségének kiterjesztése. A megoldást a leeresztőgép tengelyéhez közvetlenül kapcsolódó írógép hozta meg. Könynyű szállíthatósága mellett az is jelentős előnye volt, hogy a szárnyfordulatokat és a villamos óra másodpercjeleit egyszerű tuskihúzó tollak jegyezték fel, amelyeket közönséges tintával (rendesen könnyebben száradó vöröstintával) töltöttek meg. A sebességmérő szárny felfüggesztő kötelének és az írógép szalagjának letekeredése közötti arány 1:10 maradt. A berendezés egy váltókar egyszerű átállításával egyaránt használható volt a vízfelszíntől a fenék felé haladó, vagy ellenkező értelmű mérésnél. Egyszerűsödött a berendezés azzal is, hogy a szárny és az írógép közötti szigetelt vezetéket a leeresztő kötélbe foglalták be. A szellemes megoldás pontos születési időpontját nem tudjuk,* HAJÓS 1900. évi közleménye még nem említi, de néhány évvel később a budapesti Calderoni cégnél már meg lehetett rendelni ( 1903) 146 , részletes leírás pedig csak a „Hidrometria" c. könyvben jelent meg róla (1906) 147 . Ugyanott az adatfeldolgozás következő, egyszerűsített módját ajánlja a szerző. A függélysebességi görbe megszerkesztése helyett elegendő a másodpercenkinti szárnyfordulatok 20-20 cm-enkinti átlagát a fenékhez közel eső 60—80 cm-es szakaszra kiszámítani és felrakni, majd a kapott pontok összekötő vonalát a fenékig meghosszabbítani. Most már könnyen megállapítható, hogy ha a mérést a fenékig lehetett volna kiterjeszteni, mennyi lett volna a fordulatok összes száma. Mivel a szárnyat egyenletes sebességgel bocsátják le, az időjelek számának megfelelő kiegészítése is egyszerű. A két érték hányadosa megadja a függélyre jellemző átlagos fordulatszámot, amelyből közvetlenül megkapjuk a középsebességet. Előrelépést jelentett a szelvénykötél nélküli méréseknél korábban használt Kruspér-féle távmérő távcső felváltása kétcsövűvel. A színházi látcsőhöz hasonló műszer látómezejéből nem mozdult ki olyan könnyen a kép, mint az elődjééből, ami lényegesen egyszerűsítette a sohasem nyugodt hajóról való mérést. Az észlelő mindkét szemét használta, tehát térhatású és tisztább képet kapott. Végül: a beállításra szolgáló csavar dobján közvetlenül leolvashatta a távolságot, míg ehhez korábban külön segédletet kellett használni 148 . A folyókon végzett vízhozammérések mellett külön feladatként jelentkezett az öntözőtelepek vízfelhasználásának meghatározása. A mérések legfőbb eszközei bukók és kifolyónyílásokvoltak, amelyekkel itt nem foglalkozunk. A bukóméréssel kapcsolatos esésveszteség elkerülése végett sebességmérő szárnnyal kísérelték meg a folyamatos hozammérést. A műszert az öntözőcsatornán rögzített tutaj hordozta és így egyetlen ponton mérte a sebességet, amelynek nagyságát egy ébresztőóra számlapját (40. ábra) helyettesítő körlapra rajzolta fel a műszerrel kapcsolatos írótoll. A lapot 24 óránkint cserélték. A körlap középpontjától sugárirányban, az idő függvényében ábrázolt sebességeknek a * Az Akadémiai Könyvtár kézirattárában található HAJÓSnak a Wahrmann-féle pályadíjra 1902-ben beadott tanulmánya, amely az „Új módszer a Woltmann szárnnyal való vízsebesség méréshez" címet viseli, és a részletező módszer leírását tartalmazza.
