Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Utószó (dr. Starosolszky Ödön)

UTÓSZÓ A hidrometria magyarországi fejlődése 1945-tel természetesen nem ért véget, de kétségkívül egy korszak fejeződött be ekkor. Az 1945-ös évvel léptünk át ezen a területen is a tulajdonképpeni jelenbe, amelynek történeti megítélése kellő rálátás hiányában nehezebb. A jövendő tudja majd ennek az újabb 40 évnek a maradandó alkotásait a hidrometria fejlődése területén megítélni. 1945 utáni újjáépítésből a népgazdaság átalakulása alatt egy feszített mérési programba léptünk át, amelynek során — elsősorban az ország vízkészlete felmérése érdekében — az előzőeknél jóval nagyobb mennyiségű vízhozammérésre került sor. Az 1950-esévek második felében — elsősorban az öntözővízmérés érdekében — nagyarányú fejlesztés folyt, amelynek eredményei új mérőeszközök kialakításában vagy beszerzésében, illetve alkalmazásában mutatkoztak meg. Az 1960-as években a mennyiségi szemléletet újra kezdte a minőségi igény felváltani. Az 1970-es években a távmérés fejlesztését szorgalmazták és több távmérő rendszert létesítettek jelentős költségek árán. Az 1970-es évek második felében az egységesítést nagymennyiségű szocialista import műszer beszerzésével segítették elő és elkezdték vízügyi műszaki segédletek formájában a szabványosítást a hidrológiai mérések területén is. Az országban a VITUKI-n kívül több vízügyi igazgatóságnál fejlesztettek ki műszereket és mérési módszereket. Megjelent a számítógép és a mikroprocesszor is a hidrometriában, amelyektől sokat lehet várni és rohamos fejlődést lehet remélni. A hidrometria területén a századforduló tájékán a magyar fejlődés a világszínvonalon állt, és a tárgykörben már ekkor megvolt a lehetőség nemzetközi tapasztalatcserére is. Legközelebb tulajdonképpen az 1960 és 70-es évek tették lehetővé, hogy újabb eredményeinket rendszeresen megismertessük a külvilággal, például a nemzetközi hidrometriai szimpóziumokon elhangzott magyar előadások formájában (Koblenz — 1971, Padova — 1975, Exeter — 1982). A magyar hidrometria eredményeit átfogó KGST-kiadványból is megismerhették az érdeklődők. 1966 óta az UNESCO támogatásával rendezett nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyamainkon számos fejlődő ország szakembereit oktattuk a hidrometriára, eredményeinket több tárgybeli szakértői meghívás révén tehettük a fejlődő országokban ismertebbé. A magyar hidrometria fejlődésének áttekintése során esetleg elragad bennünket a lelkesedés, hogy saját eredményeinket rózsásabban lássuk, de az vesse ránk az első követ, aki nem igyekszik saját hazája műszaki eredményeit — mivel ezeket kétségkívül a többi országénál jobban ismeri — kellően felértékelni. A kis országok elsősorban részterületeken érhetnek el kimagasló eredményeket, nem képesek a nagy országokhoz hasonlóan minden területen specialistákat kifejleszteni és kiemelkedő alkotó munkára sarkalni. így meg kell elégedni a hagyományosan művelt szakterületek fejlesztésével. Jelen könyv tanúsítja, hogy a hidrometria és különösen a vízsebesség- és hozammérés területén a magyar szakembereknek szép eredményei voltak. Ebből következhet, hogy ezt a területet továbbra is érdemes művelni, megérdemli az anyagi támogatást. Ugyanakkor néha indokolatlanul szerények vagyunk, sőt hajlamosak vagyunk múltbeli eredményeinkről elfelejtkezni. A könyv a megfelelő visszatekintést és eredményeink helyes értékelését segíti elő, amely termékenyítőén hathat további erőfeszítéseinkre. Ezért kell különösen hálásnak lennünk a két szerzőnek, akik rendkívüli alapossággal tárták elénk 250 év