Fejér László – Lászlóffy Woldemár: A hidrometria magyarországi fejlődése (1700-1945) (Vízügyi Történeti Füzetek 13. Budapest, 1986)

Bevezetés

2. A FEJLŐDÉS ÚTJA Bevezetésként hadd vessünk rövid visszapillantást a hidrometria általános fejlődésére. Az emberi kultúra történetének legrégebbi emlékei közé tartoznak Egyiptom, Babilon, India, Kína, Közép-Amerika vízellátó- és öntözőrendszereinek maradványai. Az ókori Egyiptomban a Nílus áradásaira épülő öntözőkultúra a mezőgazdasági termelés, s ezáltal az egész gazdasági élet meghatározója volt. Az öntözőrendszerek működtetéséhez szükséges vízmennyiséget valószínűleg nem közvetlenül mérték, hanem a Nílus partján sziklába, vagy márvány lapokba vésett vízmércék adatainak rendszeres egybevetésével, tapasztalati úton állapították meg. Elsőként alighanem az ókori vízvezetékek építői foglalkoztak a vízhozammérés kérdésével. Mértékegységük a meghatározott átmérőjű nyíláson 24 óra alatt kifolyó vízmennyiség volt. A vízszállítást tehát a vezeték keresztszelvényének nedvesített területével mérték

2

, noha már az alexandriai HÉRON (i. e. I. század) megírta „Peridiaptras" c. munkájában: ,, . . . jegyezd meg, hogy . . . nem elegendő a vízsugár keresztmetszetét meghatározni. Ismerni kell az áramlás sebességét is, mivel minél sebesebb a folyás, annál nagyobb a forrás hozama, és ha lassú, kevesebb vizet ad. Ezért, miután egy gödröt ástál a vízsugár alatt ... rögzítsd, mennyi víz folyt bele egy óra alatt, és ebből következtess a napi vízszállításra." Joggal nevezte ezeket a sorokat D.TONINI

3 (1974) a hidrometria születési bizonyítványának. A vízhozam fogalma HÉRON világos felismerése ellenére évszázadokig homályos maradt. A görög—római szellemi élet hanyatlását követő középkor nem kedvezett a természettudományok művelésének. A reneszánsznak kellett eljönnie ahhoz, hogy a tudósok érdeklődése ismét az embert körülvevő világ dolgai felé forduljon. Figyelmük a vízmozgás természetére irányult. Kezdetleges mérési módszereik és eszközeik azonban sok esetben a valóságtól eltérő, vagy azzal gyökeresen ellentétes eredményeket adtak, így számos helytelen elmélet kialakulását is elősegítették. Miután a gyakorlat kevéssé igazolta a különféle teóriákat, a 16—17. század tudósainak kutatási eredménye nemigen tükröződött a vízépítési gyakorlatban. A mérnökök és építőmesterek a legtöbb esetben elődeik és saját tapasztalataik alapján végezték a folyó vizekkel kapcsolatos építési munkáikat. A sebesség mederszelvényen belüli alakulásának későbbi beható vizsgálata vezetett el a 17. században a vízhasznosítás és a szabályozási munkák alapjait megteremtő vízhozamméréshez. A tudósok azt remélték, hogy a sebességeloszlás törvényének ismeretében az aránylag könnyen megmérhető felszíni sebességből egyszerűen következtethetnek a középsebességre, amely a szelvényterülettel szorozva megadja a vízhozamot. ... 1. ábra. Sebességmérés kapcsolt úszóval