Koroknai Ákos – Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

„Nem fogadhatjuk el az ítélet indoklásának azt a részét, mely az elmúlt évtizedek mulasztásaiért a jelen kort, s abban bennünket is felelősséggel akar terhelni. — A mi feladatunk legfeljebb az lehet, hogy a mulasztásokat, ha ilyenek vannak, igyekezzünk helyrehozni. — De ezt csak olyan mértékben tehetjük, amilyen mértékben azt a mai, éppen az iparban igen súlyos viszonyok megengedik." Az RMST nem ismerte be, hogy a kátrányt a patakba vezeti, mikor annak „csupán eltávolíthatatlan szaga" érződött. A lemezgyári szennyezés hatékony csökkentését csak külföldi eljárások segítségével tartotta megoldhatónak. Tisztító berendezések létesítésétől a súlyos gazdasági helyzetre hivatkozással vonakodott. Az ózdi és a borsodnádasdi gyár igazgatóira kiszabott 500—500 ezer K „inflációs" büntetés nem oldotta meg a helyzetet.A főszolgabíró nyomatékosan hangsúlyozta, hogy „éppen a válságos időkben, mikor minden produktumnak fokozott értéke van, szükséges hatványozott mérvben, hogy érvényre juttassék az a kiváló magán- és közigazgatási jogi elv, hogy mindent a más érdekének sérelme nélkül és mindent a közszempontok legteljesebb figyelembevételével." Pedig tagadhatatlan volt, hogy az ózdi gyár környékét a kátrány és a hengersoroknál keletkezett szennyező anyagok ellepték. A rendkívül tetszetős elvek azonban hiába hangzottak el: a környezetszennyezés problémája továbbra sem oldódott meg, mert e megoldást csak a „válságos időkben" keresték, és a felelősséget a világháború után bekövetkezett nehéz gazdasági viszonyokra hárították. Kisebb beruházások ugyan történtek, de ezek az ipari vízhasználat káros következményeit nem szüntették meg. Az RMST a két világháború közötti időszakban egyedül közműépítéseivel követte a korábbi gyakorlatát. A salgótarjáni gyártelepen 1924-ben a Pónyipusztai 3 forrásfoglalással a gyár és a gyári lakótelep napi ivóvízmennyiségét 60—80 százalékkal növelték. Fekáliás- és vízgyűjtőmedencék létesültek, áthelyezték a patak-medret, vízvezetékcső-hálózat épült szivattyúval. A borsodnádasdi lemezgyár ún. „porosz kolóniájának" szennyvizeit 1928-tól Kendi Finály Lajosnak, a vállalat kiváló mérnökének terve alapján a Priesterrendszerű szennyvíztisztítóval vezették a Hódos-patakba. A vízhiány és a vízszennyezés kérdése 1929-ben ismét előtérbe került Ózdon. A gyártelepen keresztülfolyó Ózd-patak nyári időben 90—100 l/s vizet szállított a Hangonyba, amiből 16 l/s a farkaslyuki bányavizekből származott. A villamos erőközpont alagcsövezése is hozott valamennyit. A legtöbb víz azonban a durvahengerműből jutott — egyszeri felhasználás után — a patakba. A patak a 13,5 km

2 kiterjedésű vízgyűjtő területéről száraz időben legfeljebb 8—10 l/s érkezett, a teljes hozamnak kb. 10 százaléka. Mivel a 100 l/s vízmennyiség már kevésnek bizonyult, a Hangony jobbpartján és az Ózd-patak medrében duzzasztót építettek. A duzzasztótól 5, egyenként 15 m

2 felületű kavicsszűrőn vezették át a vizet, ahonnan ismét a gyári tóba került. A gyár vízműberendezései tehát nem bővültek, hanem az üzemfejlesztéshez szükséges vízmennyiséget az eddig elfolyt vízmennyiségből fedezték. Megoldották a víz többszörös kihasználását. Az ózdi gyár barnaszéngázgenerátor telepe 1928 körül naponta átlag 5500 q barnaszenet gázosított el, ami 1 millió m

3 (180 C°) generátorgázt adott kb. 15 g/m

3 kátrány és 250 g/m

3 víztartalommal. Naponta kb. 150 q kátrány és 2500 q gázvíz keletkezett, melynek zöme a kohókban elégett, de nem csekély része még mindig kicsapódott a hosszú gázvezetékhálózat víz- és kátrányfogóiban. A felfogott víz- és kátránykeveréket részben merítéssel távolították el, részben derítőmedencékbe, gyűjtőaknákba folyatták, majd tartálykocsikba szivattyúzták, és a lepárló telepen jelentős részét feldolgozták. Nagyobbik részét azonban a salakhányóra kiöntve és azon átszűrve a Hétesi patakba vezették, ahonnan azután az Ózd-, illetve a Hangony-patakba került. Bár a patakba általában a megtisztított szennyvíz jutott, mégsem tudták megakadályozni, hogy nagyobb esőzések alkalmával a gyári gyűjtőmedencékből, a gyűjtőaknák túlfolyóiból, stb. a kátrányos gázvizek egy része ne kerüljön az Ózd-patakba. Az ózdi gyárban ezért kutatásokat végeztek egy jó szennyvízgyűjtő rendszer kiépítése érdekében. A kísérletekbe még külföldi szakembereket is bevontak, hogy a kátrányos vizek kellemetlen fenolszagát kiküszöböljék. A fenol okozta víz-elszíneződés kérdését megoldották, a szagtalanítás azonban nem volt tökéletes. (Az RMST a kátrány rögtöni kivonását tervezte