Koroknai Ákos – Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

sebb vízfogyasztását biztosítani tudták. A termelés ezáltal jóval kiegyensúlyozottabbá vált. A Garadna pusztán álló szendröi vaskohó pl. (Borsod vm.) a Bódva vizét 2,5 km-ről vezette üzeméhez, de a nagy munkával a kohóhoz vezetett víz esése oly csekély (0,95 m) volt, hogy csak alulcsapó vízikereket hajthatott. A fujtatok működtetése jelentékeny energiaveszteséggel járt, és a hámorban — a csekély esés miatt — csak könnyű és kis emelési magasságú vízikalapácsot alkalmazhattak a vasbuca széttördelésére. Fazola Frigyes az 1772-ben létesített ómassai hámor rendelkezésére álló kis vízmenynyiség miatt határozta el 1803-ban az újmassai nagyolvasztó felépítését. Az új nagyolvasztó a Garadna alsó folyásánál 1813-ban készült el. A vízszükségletének biztosítására 1810—12ben építette meg Fazola a 15 millió m

3 víz befogadására alkalmas víztározót: a Hámori tavat. (Az 1773-től működő „hámori" hámor a Garadnával egyesült Szihva vizét használta.) A vasipari vízbeszerzés nehézségeinek egyik jellemző korai példája a szokolya-hutai (Pest vm. mai Királyrét) vasgyártás sorsa. A duzzasztómű építésével kapcsolatos kohó létesítésének ötlete már 1727-ben felvetődött. A Szén és a Zlebi-patak vizének tarozására vonatkozó terv 1774-ben merült fel, sőt a tervezett víztározók összekötésére is gondoltak. A kohó és víztározó-rendszere 1778-ra készült el. A kevés víz miatt azonban a kemence „medvét fogott" és elrepedt. A bonyolult berendezést csak három éven keresztül (1791-íg) sikerült — nagy nehézségek árán — üzemben tartani. Az elődvállalatok vízhasználatai (1885 előtt) Cömörben a paraszt vagy ún. „tótkemencék" kora a XIX. sz. elejéig tartott, amikor megindult az áttelepülés a vízszegény völgyekből a nagyobb vízhozamú folyók, patakok mellé. 1808-ban Gömör—Kishont megyében 9 nyersvaskohó és 81 tótkemence üzemelt. Minden kohó- és hámortulajdonosnak valamilyen módon gondoskodnia ikellett vízszükségletének fedezéséről. Ez azonban nem volt könnyű feladat, hacsak a kohó- illetve hámortulajdonos nem volt egyszersmind földesúr, ihogy a birtokán átfolyó patak vizét földesúri jogon biztosítsa maga számára. A vízhasználati jogok gyakorlását a feudális magánjog szabályozta: a vízhasználatok szorosan összefüggtek a királyi birtokadmányozásokkal, majd ennek függvényeként a magánbirtokok adásvételével, cseréjével. Igy amikor a Murányi Unió 1850-ben Jólsva városának eladta a város határában álló Tepla-Voda nevezetű vasgyárát, azt természetesen „minden ehhez vezető vízcsatornákkal" együtt értékesítette. Ez a formula más adásvételi szerződésekben is szerepel. A nagyolvasztók és hámorok létesítésekor olykor mégis gondot okozott a vízhasználati jog megszerzése. A Rimamurányvölgyi Vasművelő Egyesület 1872-ben 2 nagyolvasztó építését határozta el Rimabánya és Rimabrezó határában. Hajtóerőként a Rima folyó két község közti szakaszának mintegy 7 ölre becsült («í13 m) esését kívánták hasznosítani. A vízhasználati jog adományozását azonban a területileg illetékes rozsnyói Bányabiztosságtól kérték, természetesen hiába, mert a vízijogok adományozása az 1854. évi általános bányatörvény 133. paragrafusa szerint a közigazgatási hatóságok jogkörébe tartozott. A vízhasználati jogok feletti rendelkezés szigorú volt, és az adott kor joggyakorlatából eredően még azt is megköthették, hogy a vevő a neki eladott víziműveket (vízhasználatot) mire használja fel. Az RVE 1876-ban tiszolci őrlő malmának eladásakor pl. kikötötte, hogy a nagyközség a malom rendelkezésére álló víz esésének kihasználására soha nem építhet vasgyárat, olvasztót vagy vasfinomítót. A vízhasználat nemcsak adományozás, adásvétel tárgya lehetett, hanem bérleti szerződésé is. A Murányi Unió 1845 októbertói 1846 májusáig kieskovai gyárának egy részét használatra átengedte a Gömörmegyei Vasművelő Egyesületnek, hogy a gyárrészben 1 langés 1 kupola kemencét állítson fel. Megengedte, hogy a Vasművelő Egyesület kihasználja ,,a Gépgyárban levő vízkeréknek annyi erejét, amennyi egy szélfogónak (ventillátornak)