Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)
4. A vízgazdálkodás új súlyponti feladata — a vízellátás-csatornázás
közkutak építését vette át az Országos Közegészségügyi Intézettől. Az ipari vízellátás és csatornázás ügye csak 1951-ben került hatáskörébe, kevéssel előbb, hogy az egységes vízügyi szervezetet magát is — ha csak átmenetileg is —- megszüntették. Csak az egység újbóli helyreállításával, 1953-ban, került a vízellátás-csatornázás ügye végleg a vízügyi szolgálat, az OVF felügyelete alatt működő területi vízügyi igazgatóságok, feladatkörébe. 133 Lényeges, vagy éppen alapozó jellegű fejlesztésről azonban sokáig még ekkor sem lehetett szó, hiszen csak az átvételkor, a szakszerű kezelésbe vételkor, derült ki, hogy még a meglevő kutak is felújításra, vagy legalábbis karbantartásra szorulnak. Az 5 éves tervek által célul tűzött életszínvonal emelés pedig gyors cselekvést kívánt, s ezért provizórikus megoldással, olyan csekély mélységű és kishozamú (olcsó) közkutakkal kellett javítani a falusi vízellátást, amelyek utóbb nem szolgálhattak a közművek alapjául. 134 Az első ötéves tervek az új ipari települések vízellátását szorgalmazták, de mert ilyen település területünkön nem volt, itt lényeges fejlődésről 1958-ig alig beszélhetünk. Az addigi eredmények közül csak a vízellátás vállalati szervezetének kialakítása érdemel említést. E vállalatok bár szerény eszközökkel, de szakszerűen, a korábbinál magasabb szinten kezdték meg az átvett, illetve az utóbb létesített vízművek üzemeltetését. 134 A nehéz helyzetből a kivezető utat, mint a vízgazdálkodás terén általában, a történetileg kialakult, sokszorosan életképesnek bizonyult és csak átmenetileg feladott társulati forma új, korszerű keretek között való feltámasztása hozta (1957). A vízgazdálkodás növekvő feladatainak megoldását társadalmi üggyé emelő és egyben a terhek indokolt megosztását — t.i. helyi, közösségi vállalását — biztosító társulati mozgalom először éppen a vízműtársulatok munkájában hozott jelentős eredményeket: nyitott új korszakot a városok és falvak vízellátásában. 135 A kibontakozó fejlődés folyamatában fontos, sőt növekvő szerepet játszott a szocialista iparosítás eredményeivel párhuzamosan erősödő urbanizálódás is. Az életszínvonal emelkedésével fokozódtak a lakosság igényei is, és ennek megfelelően növelték a vízellátás-csatornázás fejlesztésére fordítható eszközöket is. Az 1958—1975 között mindezek alapján elért eredmények területünkön is jelentősek és feljegyzésre méltók. 130 A tervszerű fejlesztés eredményességére jellemző, hogy a terület 1945 előtti 15—18%-os vízellátottságával szemben ma már ó5,6%-os ellátottságról beszélhetünk, ami lényegében megfelel az országos átlagnak, s tekintettel a korábbi elmaradottságra — igen jó eredménynek minősíthető. Ez azt jelenti, hogy a Közép-Tiszavidék (felkerekítve) 600 000 főnyi lakosságából mintegy 390 000 fő vízvezetékes-közkifolyós ellátása tekinthető biztosítottnak. 1958—1975 között a vízművek száma 31-gyei nőtt és így 99 településünk közül ma már 76 vízvezetéki vízzel ellátott. Csak 23 település ellátása maradt továbbra is közkutakra alapozott, de a következő ötéves tervben (tehát 1980-ig) itt is megépülnek a vízművek. Természetesen sem a meglevő 76 vízmű, de az 1980-ra tervezett teljes kiépítettség sern jelenti, illetve jelentheti a települések lakosságának 76, illetve 100%-os ellátását, hiszen a vízművek hatóköre csak a belterületekre terjed. A külső területeken továbbra is csak kutak építéséről (fúrásáról) lehet szó. A teljes közműves vízellátás tehát csak a távolabbi jövőben, az egyre anakronisztikusabbá váló tanyarendszer megszűnésével biztosítható.
