Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja III. rész, A vízgazdálkodás eredményei 1945-1975-ig. (Vízügyi Történeti Füzetek 10. Budapest, 1976)

1. A vízimunkálatok szerepe az újjáépítésben — és a korszerű vízgazdálkodás kialakulása

öntözés e hőskorának helyzetét jól jellemzik, de már fejlődésének korlátait is jelzik az említett öntözőrendszerek 1948. évi üzemi adatai: 7. sz. táblázat A Közép-Tiszavidék nagyobb öntözései 1948-ban

24 Öntözőrendszer Az öntözések kiterjedése (ha) Öntözőrendszer rét-legelő rizs egyéb kert összesen Tiszafüredi — 3240 117 25 3382 Tiszabői — 1284 28 — 1312 Hortobágy—Berettyó menti — 43 43 — 86 összesen 4567 138 25 4780 ha Az egyes öntözőtelepek nagysága, az egyéni gazdálkodásnak megfelelően, 5—100 kh között váltakozott. A legelterjedtebb rizsöntözések nagysága is csak 10—50 kh között volt. A háború utáni kereslet miatt ugyanis a rizstermelés gyorsan megtérülő és jól jövedelmező befektetésnek bizonyult s a konjunkturális vállalkozások kedvelt területe lett. Említésre méltó, hogy 1947-ben a Középtiszai Ármentesítő Társulat is épített Turkeve határában egy 110 kh-as rizstelepet 100 000 Ft költséggel — és igen jó eredménnyel üzemeltette. (A „kísérleti telep" költségeihez a Tisza-Dunavölgyi Társulat is hozzájárult 25 000 forinttal.) A kezdeti időszak jellemzője — és később is jó néhány évig — a belvízcsatornákból való öntözés volt. A jóhiszeműen átmenetinek tekintett megoldással megtakarították ugyan a magasvezetésű öntözőcsatornák építésének költségeit, de megnehezítették, sőt helyenként és időnként lehetetlenné tették a belvízvezettő hálózat rendeltetésszerű használatát. Ennek káros következményei — a karbantartás hiánya miatti elmocsarasodással — várakozáson felül hamar jelentkeztek. Az öntözés és lecsapolás kapcsolata szerencsésebben valósult meg a belvízszivattyútelepek fejlesztése során, amikor az új telepeket az öntözővíz-szállítás érdekében „kettős üzemű" (reverzibilis) szivattyútelepekként építették meg. Ilyen területünkön kettő volt: a Gástyási és a Villogói telep. A folyamszabályozási munkák megkezdése különösen sok nehézségbe ütközött. A Szolnoki Folyammérnöki Hivatalnak kezdetben még helyisége sem volt, úszó járműveit, munkapadjait elsüllyesztették, felszerelése pedig szétszóródott. A Közép-Tiszán öt tiszai híd, egy személyhajó, számos uszály, tanyahajó, még több csónak és legalább 30 elsüllyesztett komp roncsa vagy maradványa akadályozta a vízlefolyását és a hajózást. A folyammérnöki hivatal dolgozói legelőször is — már 1945 első felében — elsüllyesztett munkaeszközeiket emelték ki és kiegészítették az elhagyott katonai felszerelések felhasználásával. Ugyanakkor, bár ez nem tartozott feladatuk körébe, közreműködtek a vízalatti roncsok helyének felderítésében és pontos felmérésében, majd utóbb kiemelésében is, (pl. a Zen'ca és örvény nevű fadereglye, a Gyova nevű uszály stb. kiemelése). Már 1945ben megkezdték a tényleges szabályozási munkát is a kőtelki partvédő mű és a tiszörvényi átmetszés szabályozási művének kijavításával és mederfenék