Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
3. Lecsapolások és belvízrendezések (1878—1944)
24. ábra. Árvédelmi töltés — két víz között (Egykorú rajz) A társulatok kezdetben, részben a helyzet fel nem ismerése, részben a műtárgyak költségessége miatt is, a töltésépítésekkel egyidejűleg csak a nagyobb és állandóbb régi vízfolyások, erek torkolatában (fokainál) építettek zsilipeket. Területünkön a legrégibb az 1853-ban épült Mirhó-foki zsilip volt, amely azonban még az évben megrepedt. (Előbb körgáttal zárták el, majd 18ó1-ben, veszélyessége miatt, elbontották.) A Tisza jobb partján már 1862-ben megépítették a sajfoki és a milléri zsilipet is. (Mindkettő 2X1J58 m-es, boltozott zsilip volt.) A töltésépítések idején készült e néhány nagyobb zsilip vízlevezető képessége azonban — nem utolsósorban a vízfolyások rendezésének, a csatornák építésének elmaradása miatt — nem bizonyult elegendőnek a mögöttes területeken összegyülekező vizek, a belvizek levezetésére. Ezért került sor az árhullámok levonulása után, — főleg az 1870-es években — az ártéren összegyűlt vizek levezetésének meggyorsítása érdekében, — a tiszai töltések hatósági engedéllyel (vagy nem egyszer anélkül!) történt átvágására. Az ilyen átvágások azonban mindig az árvízveszély felidézésével jártak, s a töltések helyreállítása is nagy összegeket emésztett fel, ami a társulati érdekeltségek körében jogos elégedetlenséget váltott ki.* Már az 1871. XXXIX. t.c. 23. szakasza kimondta, „az árvízvédelmi töltések építése nem akadályozhatja az ártéren felgyülemlő vizek szabad lefolyását" és ennek megfelelően kötelezte a társulatokat, hogy biztosítsák az ártéren összegyűlő bel- és külvizek számára a mentesítés előtti lefolyási lehetőségeket, a társulatok — a korai kezdeményezőket követve — inkább csak 1880 után kezdték meg a zsilipek építését a régi erek és vízfolyások torkolatában. 107-107/a Területünkön, éppúgy mint a Tisza mentén mindenütt — zsilipek hiányában — az 1870-es években általános volt a töltések átvágása a belvizek leeresztése érdekében. (Még 1880-ban is előfordult, hogy Jász—Nagykun Szolnok vm. közigazgatási bizottsága a társulat tiltakozása ellenére, elrendelte a homorszegi pusztán összegyűlt belvizek levezetése végett a gátak átvágását.) A törvényhozás által is megfogalmazott követelmény kettős feladat elé állította a társulatokat: egyrészt növelniük kellett a vízlevezető műtárgyak, zsilipek teljesítőképességét és állékonyságát, másrészt megfelelő csatornahálózatot kellett kialakítaniuk a vizek levezetésére. 109 Az utóbbi téren vált világossá a belvizlevezetés és a lecsapolás megoldásának elvi azonossága. Mindkettő előfeltétele ugyanis a külvizek elkülönítése, az ún. „vízfélreszorítás" évszázados elvének alkalmazása,** * Erről tanúskodik, többek között, a Törökszentmiklósi Egylet 1882. évi közgyűlésének jegyzőkönyve is. " Ezt az elvet, hazánkban először Böhm (Cseh) Ferenc alkalmazta a Sárvíz szabályozásánál 1767-ben.
