Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.2 A késői középkor ártéri gazdálkodása és vízépítése (1242—1526)
A sószállításról tudjuk, hogy a termelés és fogyasztás növekedésével a királyi kamara azt valószínűleg egyre kevésbé tudta ellátni. A király annak jogát, mint regálét, egyre gyakrabban adományozta a különböző egyházaknak, sőt világi birtokosoknak (majd kamarai bérlőknek) is. így azután a víz menti települések népe egyre szélesebb körben kapcsolódott be a szállításba s részesült annak jövedelméből is. Erre mutat, hogy a Tisza menti egyházi birtokok jobbágyi szolgáltatásai között ebben az időben a só is megjelent. Ugyanígy feltételezhető (nemcsak XVIII. sz-i, hanem már a török-kori helyzet alapján), hogy a faszállítás és feldolgozás is növekvő szerepet kapott a parti lakosság életében. Ez a szegedi hajó- és malomépítéstől eltérően Szolnok esetében a puhafa feldolgozását: a zsindelykészítést jelentette. A ,,partváltás", a gázlók és révek fenntartásának és használatának régmúltja valamivel ismertebb. Területünkön két olyan rév is volt, amelyről — a Szeri Pusztához közeli Körtvélyeshez és az ugyancsak alsó-tiszai Kanizsához hasonlóan — elmondható, hogy már a honfoglalás idején bizonyosan ismert és használt átkelőhely: Abád és Alpár. (Sőt az utóbbi nagyhatárú helységen belül már az Árpád-korban két rév is volt). Még nagyobb múltú a római kori erdélyi és kievi útvonal átkelőhelyének tekintett Füred—Poroszlói rév. (Itt, Fürednél, örvényen át ugyancsak volt egy másik korai Árpád-kori rév is, amely nemcsak oklevelekben, de régészetileg is kimutatható. (T. ÖrvényAranyospart.) Hasonlóan régi a Szolnokon át kelet felé vezető hadi út réve is, s a városba vezető Tisza jobb parti utak már az 1075. évi oklevélben feltűnnek. Az átkelőhely szerepe ebben az időben, az I. István-féle telepítő és államszervező tevékenység hatására, mindenesetre megnőtt. A honfoglalás idejéről ismert Abád és Alpár helyett utóbb egyrészt a Füred—-poroszlói, másrészt a szolnoki átkelőhely vezető szerepe állandósul. A köztük levő egyéb révek (T. Bura, T. Püspöki, stb.), valamint a Nagyrév melletti átkelőhely szerepe fokozatosan a helyi forgalomra korlátozódott, amiben a terület török kori elvizenyősödésének (vagy a jászsági süllyedéses-medence feltételezett kialakulásának) is szerepe lehet. E révek történetének felderítése igen fontos lenne, mert azok forgalmán, jövedelmén keresztül betekintést lehet nyerni egy-egy terület gazdasági viszonyaiba, áruforgalmába. így pl. a Tisza-völgyi révek fő jövedelmi forrása általában a kősó, s pl. az erdélyi és felvidéki kohók nem kevésbé fontos terméke a nyersvas volt. A helyi termékek közül a hal (a számoshal és a viza) valamint a lábasjószág állott az első helyen.* Területünkön nemcsak a késő-középkorban, hanem már a tatárjárás előtt is voltak vízimalmok. Az egri egyház birtokjogát megújító 1261. évi oklevél ugyanis a Tisza-körösszögi Halász határleírásában a falu halastavai (Halaztoua és Asuantou), körösi halászata és egyéb halászhelyei mellett a falu „malomhelyéről" is megemlékezik. Itt valószínűleg egy 1242-ben elpusztult malomról van szó. Ugyancsak az egri egyházé volt a vidék valószínűleg legnagyobb malma, mely évszázadokon keresztül fennállott — s jelentős történelmi események színhelyeként vált ismeretessé — éspedig a Berettyón épült túrkevi * A XVI. sz. elején készült, valószínűleg első vámstatisztikából tudjuk, hogy a viza értéke azonos volt a ló és az ökör értékével.
