Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.1 A Tiszavölgy ősi ártéri gazdálkodása a korai középkorban (896—1242-ig)

Ezzel a vízrajzi helynévanyaggal együtt érdemelnek említést azok a helynevek is, amelyek az egyes települések vízrajzi-vízhasználati kapcsolataira utalnak: területünkön három Halász(i)* is volt: a Cserőközben, a Körös—Tisza szögében és a terület északi határán a Rétközben; az ugyanitt fekvő T. Csege* — ugyancsak nevével is mutatja eredetét: ez ugyanis a csegének (később: szögyének is) nevezett hatalmas rekeszre, párhuzamos cölöpsorra utal, mely adataink szerint, több helyen is átfogta a Tiszát (Cseke, Csege, Poroszló). (Sokáig azt hittük, hogy a „Tiszát átfogó rekeszek" a regék világába tartoznak, legfeljebb egyes mellékágak elrekesztéséről lehetett szó, hiszen az egész folyót átfogó cölöpsor építése ma sem egykönnyen megoldható feladat lenne. Kiderült azonban, hogy e szakma mesterei a ,,czége-mesterek" Hyent nemcsak a szelíd Tiszán, hanem a sebessodrú Dráván és Murán is tudtak állítani, mint azt a Burgenland múltját kutató történészektől tudjuk . . .) Tágabb értelemben ide sorolható — hiszen a települések vízhezkötöttségére, vagyis vízhasználattal való kapcsolatára utal — minden -tő, -fő, -szeg, -szög vagy -szöged összetételű helynév is. Az előbbi a mellékágak, fokok kiszakadási helyére vagy torkolatára utal, mint pl. Ároktő* (Aructeu, 1194), az utóbbi csoport pedig a folyókra, vizekre kiszögellő magaslatokat, hátakat, (amelyet keményebb magja miatt a kanyargó folyó kénytelen volt kikerülni) vagy egyszerűen „szögletet", zugot jelöl: Tószeg*, Besenyszög*, Sajószöged*, stb. (Az utóbbihoz hasonló helyrajzi megjelölés gyanítható Kisköre mögött is.) Az ártéri gazdálkodás helynévi emlékeinek utolsó csoportja a halasokhoz, az Eresztvényvízhez és Csegéhez hasonlóan a vízhasználatokat szolgáló, közvetlen vízépítési beavatkozásról tanúskodik. Ez pedig az Árok-, Ásványos Vájás (vagy lekopott alakjában: Vajas!) összetételű víz-, ill. helynevek népes csoportja.** Az említett Ároktő ugyanis nem egyedüli példa: tőle ÉK-re a hortobágyi Zám-pusztán találjuk az Árkus (= Árkos)-eret*, Ny-ra, T. Dorogma mellett a már III. Béla kiváltságlevelében szereplő Vajas-eret*, (Woyos, 1194), mindkettőtől DNy-ra pedig, a Mirhó és a Kakát között, az elmocsarasodott Gyolcs-fenéken az ismeretlen korú Ásvány-eret*. De felbukkan területünkön egy Ásványtó (Asvantou, 1261) nevű halas is, a Közép-Tiszavidék déli szélén, Halász határában, IV. Bélának az egri egyház birtokait megerősítő kiváltságlevelében.*** A honfoglaláskori, és az István-féle állam- és egyházszervezéssel kapcsolatos települési-telepítési hullám célja fő folyóink és vizeink, a Tisza, Körösök, Maros, stb. völgyének: ártéri szigeteinek és magaspartjainak megszállása és gazdasági hasznosítása volt. Valószínűleg ennek a településszerkezetnek köszönhető, hogy a Tiszavölgy lakossága, legalábbis részben, átvészelhette a tatárjárás viharait. A korábban ritkán lakott, vagy a tatárjáráskor elpusztult távolabbi területek benépesítését célozta a jászok és kunok letelepítése. A következőkben ezzel a „harmadik" telepítési hullámmal foglalkozunk, mert éppen a ve* Mint előbb. ** Valamennyi a „csatorna" régi magyar neve. — Az ilyen helynevek országszerte előfordulnak, de leggyakrabban az ártéri gazdálkodás másik jellegzetes „központjában", a mai magyar Alsó-Duna völgyében: Tolna—Baranya és Bács—Bodrog vm. területén (Foktő, Asvány-fok és -ér stb.). *** A XVII[. századi térképeken még számos más Asott-fok, Asvány-fok és -ér is található.