Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

2. Szolnok - 2.1 Szolnok településföldrajza

Városunk jellegzetes honfoglalás- ill. koraközépkori ártéri település, amely a Tisza és a beléje torkolló Zagyva jobb partján, a két folyó szögletében fekvő, háromszög alakú, félszigetszerű vízmentes magaslaton alakult ki, mégpedig a jelenlegi „Várkert" és a vele akkor még összefüggő, s később „Tabán" néven ismert városrész területén. A Zagyva torkolatában ez a jobbparti magaslat, évezredes múltú, természetes-geológiai alakulat. A település jellegét a két folyó partján való elhelyezkedés szabta meg, bár a Tisza-parti lakott rész kezdetben kisebb volt, mint a Zagyva-menti. Szolnoknak csaknem ezer éven át volt még egy harmadik folyója is: a Miller, melynek neve összeforrott Szolnok történelmi múltjával. Széles völgyelete évszázadokon át gazdag halászóhelye volt Szolnok lakóinak. A települési hely alkalmasságát mutatja, hogy az elmúlt 900 év során a többször elpusztult várat és várost lakói mindig ugyanazon a helyen építették újjá. A települést természetes védelmi rendszer: a szabályozatlan folyók és vízfolyások kiöntései és DNy-felé az alföldi őserdők is védték. Az átkelőhelyeknél: a gázlóknál és a réveknél őrség ellenőrizte a közlekedést, vámot szedtek a kereskedelmi forgalom után, veszély esetén pedig a vízfolyások elzárásával tették járhatatlanná az utakat. Szolnokot a vízfolyások és az árterek szinte teljesen körülfogták. Északról a Zagyva folyó és kiöntései határolták, a Zagyva és Tisza között a Miller széles és sokágú medre kanyargott kisebb ártéri szigetek magaslatai körül. A Millér-torkolat két oldalán terült el a Milléri lapos és az Alcsi nagy tiszai kanyar mocsaras vidéke, mely már a keleti és déli oldal védelmét szolgálta. A Tisza, az Alcsi nagykanyar után, keleti irányból, a Zagyva torkolata felett kanyarodott a város mellé, s széles medrével természetes védelmet adott. A településsel szemben délen, de már a Tisza bal partján terült el a máig is fennálló széles szandai tiszai ártér, mocsaras rétjeivel. (A szandai rét déli irányba Tószegig terjed, 6—7 km hosszban, átlagos szélessége 4—5 km.) Az Alcsi kanyarral szemben, a Tisza bal oldalához csatlakozik a kettős hurok alakú kengyeli holt Tisza-ág feliszapolódó lapálya, melynek völgyeletét a Tisza árvizei folyamatosan feltöltötték. A „Szolnoki hátság" nyugati, viszonylag magas fekvésű területét is több vizes fenék vagy széles medrű vízfolyás osztotta meg, mint a „Tófenék" a Zagyva jobb oldalán és a „Dézsmaszérük-ere" nevű vízfolyás, mely a Zagyva és Tisza között kanyargott több mellékágával. Ezek egyike volt a város nyugati oldalán ma is élő „Görbe-ér". Szolnok város és közvetlen környékének vízrajzi helyzetét is a Tisza mindenkori vízjárása szabta meg: a Tiszába torkolló Zagyva és Miller medrében az árvizek visszaduzzadtak és a különböző fokokon, ereken, lapályokon át a település egész környékét elárasztották. Szolnok és a Közép-Tiszavidék honfoglalás utáni életére és történetére elsősorban a XI. századi királyi adománylevelek derítenek némi fényt. Ezek között vízügyi szempontból is egyedülálló érdekességű és Szolnok város történelme szempontjából is rendkívül jelentős I. Géza király 1075. évi adománylevele. Ez az okirat ugyanis a Szolnok környéki Tisza-táj legrégebbi vízrajzi leírásának tekinthető. A garamszentbenedeki monostor alapító levelének Szolnokot és a Közép-Tiszavidéket érintő része: „Én, Géza... a magyarok vezére, Isten kegyelméből felszentelt királya ... Szent Benedek ... dicsőségére kolostort létesítettem ... „ ... Szent Benedek kolostorára örökös javakat ruháztam és adtam szántóföldekben és feltöretlen földekben, szőlőskertekben, rétekben és legelőkben, vizekben és vízfolyásokban, halastavakban és halászhelyekben ... szolgákban, valamint vámokban és a következő egyéb javakban...