Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.2 A természeti adottságok és a település

Miller (Meier, Mélyér, 1075-), a bp-on Hortobágy (Hortubágy, 1275), valamennyi helységnév is!), Berettyó (Berekjó, 1255), Tűr — ti. a Berettyó alsó szakasza (Túrvicze, Túr vize, 1261-) stb. (De szláv eredetű: Zagyva (Zagua, 1265). Jellegzetes és gyakori (közép-tiszai) elnevezések az ősi — „jó" (=víz) összetételű folyó-, ill. víznevek: Berek-jó = Berek-víz, Táp-jó = Táp-víz, Sajó = Sav-jó = Só-víz; (ennek az etimológiának megfelelően szerepel a tatárjárásról szóló kínai és orosz krónikákban is, hiszen a Sajó akkor még jelentős sószállító út volt!), Hejő = Hév-jó = Hév-víz stb.) Az etimológia félremagyarázhatatlan bizonyítéka, hogy Abaújban a Hernád és a Tárca közét Jóköznek vagy Kétjóköznek (= két víz közének) is nevezték.) Mindezzel kapcsolatban szinte kínálkozik a párhuzam, hogy az ősi ártéri gazdálkodás másik, duna-völgyi központjában — Tolna vm területén — is felbukkannak az ilyen összetételek: Sió = Si-jó = Sívó víz. Az egész Tisza-völgyére jellemző ,,Közép-Tiszavidéken" belül nehéz kiválasztani a legjellemzőbbet: a terület települései, a formagazdagság ellenére is, lényegében ugyanazon térszíni differenciáltság, növény- és gazdaság-földrajzi adottságok alapján alakultak ki.* (11. ábra.) Nagykörű* egy elég tekintélyes méretű ártéri szigeten települt („Hegyes Homok"), amelynek árvízmentes szintje 89 m A. f. körül kezdődött. Ennek a folyó fölé emelkedő keleti csúcsában épült fel a falu. (Annyira a folyó partján, hogy a település keleti nyúlványát, később a 74. sz. átvágás miatt fel is kellett adni.) Közvetlenül a falutól Ny-ra a sziget közepe felé telepítették a szőlőt, s itt törhették fel az első szántókat is. Mellettük halad K—Ny-i irányban, a terepszint legmagasabb vonalát követve, a szigetet az egykori Fokorúval és a távolabbi községekkel összekötő (egyetlen) út. Egyébként a szigetet szinte minden oldalról rétek és vizek ölelték körül: ÉK—K—DK-en a Tisza, D-en a Tisza és a sziget közt elterülő Nagy-ér és az Anyita-tó (amelynek megtöltését és lefolyását a DNy-i szögletében levő Anyita-fok biztosította); Dny—Ny felől a Nagy Fok Lapossá, közepén a helyenként tóvá szélesedő N. Fokkal, Ny—Ény felől a Csata-ér, Lápos-tó, Harcsás, távolabb a Sajektó, E-ról a helyenként ugyancsak tóvá duzzadó Csecs-ér és Sulymos-ér, míg végül ÉK-en, már közvetlenül a falu mellett a Tiszába torkolló Serház-ér. A „sziget" használatáról tanúskodik minden részének megkülönböztető elnevezése: (a falutól DNy-ra az óra járást követve:) Avatag, Csata-szög (= a Csata-érre szögellő nyúlvány, ma: önálló község) a Csataházi Dűlővel, a Kis Halom Hát, Sulymos-szög (az előbbihez hasonló É-i nyúlvány) és a legmagasabb szint: a Hegyes Domb 94—95 m A. f. pontokkal, végül közvetlenül a falu mellett a Szőlők. De nem kevésbé gazdag a határ helynévanyaga a szigetet körülölelő ártéri területeken sem. Ez a rétség két morfológiailag is kü* A földrajzi adottságok ismertetése — így a településföldrajzé is — különösen élettelen maradna a valóság konkrét megjelenési formáinak minél teljesebb, sokoldalúbb megközelítése, vagyis a különböző „illusztrációk" — valójában a szóbeli (fogalmi) leírásnál sokkal gazdagabb, teljesebb „képi" (grafikai) információhordozók —, elsősorban a térképek nélkül. A térkép nemcsak a földrajzban, hanem a történelemben sem csupán szemléltető eszköz, hanem „forrás": a megismerésnek és a bemutatásnak egyaránt nélkülözhetetlen eszköze, eleme. Mikor a sok közül Nagykörűt választottuk ki erre a konkrét bemutatásra, más szempontokat is tekintetbe vettünk: 1. térképi ábrázolásain jól követhető a terület megismerésének fejlődése az 1770 körüli időtől egészen a Milleniumig, tehát jó 125 éven át. Kitűnik ebből korai mérnökeink készültsége, munkájának színvonala: bemutatásukat nem helyesbíteni, csak gazdagítani kellett az idők folyamán — a gyakorlati követelményeknek megfelelően. 2. Ugyanekkor a példán követni lehet magának a tájnak az alakulását is: az ármentesítési, folyószabályozási, belvízrendezési, végül a vízgazdálkodási munkák fejlődését, sőt tipikus problémáit, amelyek itt különösen élesen — és kellő adatanyaggal megvilágítva — merültek fel. Igy azután a későbbi tárgyalás során a területre már mint jól ismert terepre térhetünk vissza — újra és újra.