Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)
5. A Balaton és a Balaton-vidék a XIX. század első felében
előfeltétele volt. (A Sió—Balaton-szabályozós XVIII. századi kudarca valójában tehát nem csak a közvetlen érdekeltségeken múlott — hanem a kezdeményezés már Tolna megye ellenállásán megbukott!) A vízrendszer Sió—balatoni részén 1810—1825-ig (de főleg 1818— 1825 között) a kir. bizottság felügyeletével végzett munkálatok eredményeinek summája, a hivatkozott források adatai szerint a következő: 1. a foki mclmot elbontották* — 2. a Sió medrét kitisztítogatták, — 3. a malmokat „megigazították", — 4. mindennek eredményeként a Balaton vízszintje kereken 1 métert (3'33"—4'-nyit) apadt s így partján mintegy 51 000 (magyar) holdnyi terület vált használhatóvá, a Sió vízvezetőképességének megjavítása pedig a völgy 6 000 holdnyi bozótját szárította ki, biztosítva ugyanakkor a Sárvíz alsó szakaszán a meder fenntartását is. Hamarosan kiderült azonban, hogy a meder 8,3 m 3 /s vízvezetőképessége elégtelen, s emellett a berkek és bozótok említett részének hasznosíthatósága csak átmeneti — csak az átlagosnál kevésbé csapadékos évekre szóló — eredmény. Még inkább ilyennek bizonyult a tó vízállás-ingadozásának — rendkívül kedvező csapadékeloszlású évre valló! — évi 9 hüvelykre (?!) való csökkentése, a korábbi átlagos ^ 1 m (3 láb) helyett. A malmok „megigazításával" — gátkoronájuk, zsilipmagasságuk leszállításával — valóban több vizet lehetett leereszteni, de a folyó medrének szelvénye, tekintve a 0,18 m/km-es esést, az átlagon felüli csapadéka években szükségszerűen elégtelennek bizonyult a vízállás szabályozásához. Beszédes jól látta, hogy nemcsak a legfelső, és valójában a legkisebb duzzasztást okozó, foki malmot, hanem valamennyi Sió-malmot el kell távolítani, s a medret hajózó-csatorna méretűre kell bővíteni. Sőt azt is felismerte, hogy a tó vízszintjének ingadozását teljesen csak vízpótlással, mégpedig szerinte a Murából való vízátvezetéssel lehet kiküszöbölni. A tóból a Sión keresztül így lebocsájtható egyenletes vízmennyiséggel pedig nemcsak a meder fenntartását akarta biztosítani, hanem — természetesen a Zala megfelelő mederbővítésével — értékes hajózó utat kívánt teremteni, mégpedig Grác, vagyis Ausztria második legnagyobb kereskedelmi központja felé . . . (1834) A „Kolozsvártól Grétzig hajózható országos nagy csatorna" 23 terve — mint „utópia" — heves vitákat váltott ki. Egészében véve talán valóban megvalósíthatatlan, utópisztikus ötlet volt, részleteiben azonban rendkívül sok értékes műszaki elgondolást tartalmaz s nagy helyismeretről tanúskodik. Sőt egyes mozzanatai gazdasági szempontból is indokolhatók voltak. Jellemző, hogy a víziút-fejlesztésre vonatkozó javaslatainak számos eleme később is és ismételen felbukkant, s hogy vízpótlási javaslata ma is az előbb-utóbb elkerülhetetlenné váló megoldás egyik változataként szerepel! Beszédes fő érdeme, hogy terve az egész Balaton-vízrendszert felöleli, s bár gyakorlati megvalósulásában csak a legszükségesebb feladatokra szorítkozik — távolabbi perspektívákat is nyit. A szabályozással szemben most is ugyanazok az erők álltak — mint fél évszázaddal korábban: a malomtulajdonosok. A malmok fenntartásához fűződő érdekekre pedig mi sem jellemzőbb, mint hogy csak az ozorai malom — melynek megszüntetése a szabályozás egyik előfeltétele volt — a század elején, 40 000 rajnai forintot jövedelmezett évente... Ráadásul nemcsak egyéni érdekekről: a tulajdonos vagy bérlő jövedelméről volt szó, hanem a közelebbi és távolabbi lakosság kenyerének biztosításáról is, s itt nem kínálkozott lehetőség olyan kedvező megoldásra, mint a Sárvíz völgyében. * Miután 1821-ben leégett, nerp állították helyre, hanem helyette a nagyobb esést hasznosító kiliti malmot bővítették, „igazították meg".
