Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 7. Budapest, 1974)

3. A Balaton a középkorban (A népvándorlástól a török hódoltság végéig)

3. A Balaton a középkorban (A népvándorlástól a török hódoltság végéig) A népvándorlás kora

11 13 A népvándorláskori adatok ismét túlságosan hézagosak s gyakran ellentmondók is ahhoz, hogy belőlük a Balaton-vidék életéről öszefüggő képet lehessen rajzolni. A római uralmat e területen megdöntő hunok (433), majd az őket követő keleti gótok (453) alig hagytak valami nyomot maguk után. Nem sokkal több az ezt követően átvonuló longobárdok és csak valamivel gazdagabb a területet legtovább megszállva tartó avarok, valamint a frankok emléke (VI—IX. sz.). A stratégiailag legkedvezőbb fekvésű Keszthelyi-félsziget (turzás) és a Zala-völgy (és a Balaton) által határolt másik félsziget és néhány sziget — Fenékpuszta, Keszthely, Hídvég, Zalavár stb. — ebben az időben a leglakottabb területek. Keszthelynél találták a legnagyobb avar temetőt, s a történeti és régészeti adatok egybevetése arra utal, hogy az avar birodalom nyugati védvonala ezen a tájon húzódott. A terület és a kor kultúrája ,.keszthelyi-kultúra" néven ismeretes, és arról tanúskodik, hogy az avarokkal keveredő longobárdok és a római hagyományokat fenntartó helyi népesség maradványai sok elemet megőriztek a római kultúra vívmányaiból. Ez azonban alig változtat azon, hogy a népvándorlás korának viharait általában a római kultúra pusztulása jellemezte: megszűnt az utak karbantartása, elpusztultak az útmenti villák, települések éppúgy, mint a legnagyobb erődök és városok — természetesen az addig elért legmagasabb szintű városi kultúrára jellemző vízvezetékekkel és csatornázással együtt. A római hadiutak (Via Magna, Via Antiqua, Hadút stb.) még a középkori oklevelekben is szerepeltek, de korunkra csak kisebb szakaszai — főleg a más célra is hasznosított völgyzárógátak — maradtak meg. A nagyszerű római építményeknek általában csak az alapjait tudta (és tudja) kiásni az utókor, mert felszínen maradt építőanyagukat az idők folyamán más, újabb építkezésekhez használták fel. A különböző telepítő tényezők hatására, számos régi római (vagy még korábbi) település ismételten újjáépült, de ez nem az emlékek fennmaradását, hanem inkább pusztulásukat segítette: az épület-maradványok építőanyagkitermelő helyekké váltak. Az avar birodalom nyugati felén frank támogatással kialakult s rövidéletű hűbéres matya—szláv fejedelemség középpontja (Salle—

Mosaburg— Zalavár) ugyancsak a tó nyugati partvidéke volt, bár néhány hasonlóan ősidők óta lakott-terület szláv benépesítéséről más helynév is (pl. a szláv eredetű Tihany, vagy talán magának a Balatonnak a neve is) tanúskodik.