Dr. Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása és vízhasználatai a szabályozás előtt (Vízügyi Történeti Füzetek 6. Budapest, 1973)

2. Az ősi vízhasználatok és vízhasznosítások — a természettel való együttműködés kezdetei. A fokokra épült vízkivételek

6. ábra. A földvári-sziget. A belsejében levő laposok vízellátását a sziget alsó végén nyitott fok biztosította (1798) vakba. A nagyobb holtágak, tavak több fokon keresztül is kapták a vizet, de —• ez jól megfigyelhető a régi térképeken — ezek mind „fölfelé" vezették a vizet; vagyis a víz a főfolyással ellenkező irányból, alulról, a holtág, a tó alsó vége felől töltötte fel a (halas)tavat. Ezzel két dolgot biztosítottak: egyrészt a lehető legkevesebb hordalék került a tavak medrébe, másrészt apadáskor a halastó-holtág vizének nagy részét, a palék, mélyedések, időszakos víztárolók vizét pedig teljesen levezethették és ezzel a körülöttük levő réteket, erdőket, legelőket is vízmentesítették. Ennek érdekében az árkokat a mocsarak, lápos területek legmélyebb vonalában vezették, de mivel ezeket állandóan tisztítani, mélyíteni kellett, a kidobott föld a fok két oldalát kissé felmagasította. Az időszakos árvíz idején feltöltődő halastavaknál is megfigyelhető ez: a fok, ill. az ahhoz tartozó csatorna a tó legmélyebb pontjától vezet kifelé és kétoldalán az árokkal párhuzamos földnyelvek alakultak ki. A XIX. század elején felvett részletes, ártéri térképeken, a Vásárhelyi-féle Duna mappáció lapjain vagy a későbbi, az úrbéri elkülönítést előkészítő térképeken, sőt a kataszteri térképeken is nemegyszer megfigyelhetjük még ezeket az árkokat kísérő páros földnyelveket, melyek a csatornák karbantartásának, tisztításának bizonyítékai. Néhány nagyobb csatorna, melyből több nagyobb tavat, tórendszert ellátó árok nyílott (ilyenek voltak pl. a Vajas, és a Köldök vagy Közfok), hasonló jellegű. A mélyebb ártéren keresztül vezető szakaszait kétoldalt keskenyebb, magasabb partok, töltések kísérik.