Tőry Kálmán: Az Al-Duna szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek 5. Budapest, 1972.

9. Az Al-Duna szabályozása (1890—1898)

szintkülönbséget szorítógátak építésével hosszabb (2,2 km) szakaszra kellett elosztani. A szabályozás előtt a kisvizek zöme a bal parthoz közelebb fekvő mederrészben folyt le. Itt azonban csatornát nem lehetett építeni, mert akkor a hat évi munkatartam alatt a hajózást teljesen le kellett volna állítani. Ezért a csatornát a jobb part mellett tervezték. Minthogy a tervezett csatorna vízszintesését csak a medertől elkülönítve lehetett hosszabb szakaszra elosztani, a kirobbantással mélyített medret mindkét oldalról az árvízszint fölé emelkedő párhuzamművek közé kellett fogni (23—25. ábra). A Vaskapu-csatornát eredetileg az orsovai 0-vízszín alatt 2 m mélyen 80 m fenékszélességgel tervezték. Amikor aztán kitűnt, hogy a medermélyítést szárazon, tehát olcsóbban is el lehet végezni, a tervet építés közben úgy módosították, hogy a csatornában a fenékmélység 2 m helyett 3 m legyen a 0-vízszín alatt és így a legalacsonyabb vízállások idejére is biztosítani tudják a 2 méteres merülési mélységet. A mélyebb fenék következtében a csatorna fenékszélessége — a rézsűkre való tekintettel — a tervezett 80 m helyett 75 m-re csökkent. Hogy a sziklákat a csatorna fenekéről szárazon lehessen eltávolítani, a Duna vizét eg/ bal oldali gáttal el kellett terelni. Ezért a leendő csatorna felső végén a jobb partból kiindulva, ideiglenes zárógátat építettek. A bal oldali gátat, valamint a hozzá csatlakozó zárógátat alacsony vízállásnál kezdték építeni. Két-két lábazati kőhányás közé a tömítés érdekében kitöltő anyag gyanánt föld, kavics és kőtörmelék keverékét hányták be s azt jól ledöngölték. Mikor ez kisvíznél megtörtént, a lábazati kőhányások rézsűinek folytatásában felfelé újabb kőgátakat emeltek s a köztük előálló teret ismét tömítőanyagokkal töltötték ki. A gátak felületét 45 cm vastag kőburkolattal borították. A csatorna menti jobb oldali gátat ugyancsak vegyes anyagból, nagyrészt szárazon építették. A Vaskapu-csatornát 1896. szept. 27-én adták át — ünnepélyes keretek között — a forgalomnak: az érdekelt három ország, Magyarország, Szerbia és Románia uralkodójának jelenlétében (8. ábra).

119 Az al-dunai munkák összesen 27 millió arany koronába kerültek. Ebből a Sztenkára esett 1

/

2 millió, a Kozla—Dojkára 2 és fél millió, az Izlás—Tachtaliára 1 millió, Grében—Milanovácra 5,5 millió, a Jucra és a Vaskapura 15 millió aranykorona.