Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)
Összefoglalás és a további perspektívák. A Tisza-völgy jelene és jövője
lyozási tevékenység során a folyó természetéhez igyekszünk alkalmazkodni, addig ezeknek a nagy műtárgyaknak az építése a folyó életébe való erőteljes mesterséges beavatkozást jelent. Az ilyen jellegű nagyszabású munkákat tehát, a tervezéstől kezdve a megvalósításon át az üzemeltetésig, a folyószabályozási szakembereknek abban a tudatban kell elősegíteniök, és a szakágazati követelményeket úgy kell érvényre juttatniuk, hogy az eddigi folyószabályozási koncepciót továbbra is elfogadva, a mesterséges beavatkozással lényegesen megváltozott körülmények ellenére is, gondoskodás történjék a víz, a hordalék és a jég kártétel nélküli levezetéséről. A folyószabályozás (mai) alapvető feladatai tehát nem újak, csupán arról van szó, hogy azokat változott körülmények között kel! végrehajtani, hogy minél nagyobb a gazdasági fejlődés, annál inkább növekednek a folyószabályozás ismert feladatai ... a munkamódszereken is lehet és kell is változtatni, mert sok tekintetben ma is érvényes Dégen Imre 1960-ban tett megállapítása, hogy ,,a folyamszabályozás vízgazdálkodásunk egyik legnagyobb hagyományú szakágazata — kivéve az építési technológiát, amely rendkívül elmaradott. . ." 90 A folyószabályozás szemszögéből — a jég- és hordaléktovábbítás tekintetében — a tiszalöki és a kiskörei vízlépcső okoz ugyan némi változást a folyó életében, de a tapasztalatok szerint a hordalék a vízlépcső feletti szakasz kotrásával eltávolítható, a jégelvonulás pedig az elmúlt két évtizedben zavartalan volt. A harmadik változás, amit egy vízlépcső okozhat: az árvízi duzzasztó hatás. Ebből a szempontból a Tiszalöki Vízlépcső nem jelentett változást, mert az alacsonyabb duzzasztási szint miatt az árvízi átfolyási keresztszelvény nem csökkent. Az épülő Kiskörei Vízlépcső pedig, a VITUKI modellkísérletei szerint, 4000 m 3 /sec-os vízhozamnál, nyitott meder- és hullámtéri nyílásokkal és zárt hajózó zsilippel 18 cm-es, a hajózó zsilipen is történő árvíz-átbocsátás esetén pedig csak 13 cm-es duzzasztást okoz. Ha a tervezett további három vízlépcsőt is ilyen csekély árvízi duzzasztással sikerül megoldani, akkor az árvízlevezetés szempontjából a vízlépcsőknem jelentenek kedvezőtlen változást — tekintve, hogy az előzőekben említett szorulótok ennél lényegesen nagyobb (í) duzzasztó hatását időközben a javasolt töltéskiigazításokkal megszüntetik. A Tisza-szabályozás történetét röviden áttekintve és a Tisza-völgy rendezésének további perspektíváit felvillcntva, megállapíthatjuk, hogy az elért eredmények és az események — beleértve az 1970. évi rendkívüli Tisza-völgyi árvíz sikeres kivédését is — mindenben igazolták Dégen Imre államtitkárnak, az OVH enökének szavait: „Az örökség, amelyet a magyar vízügyi szolgálat a felszabadulás után átvett, sokra kötelező nagy hagyományokat, de egyben évszázados elmaradottságot is hordozott. Az újjáépítés feladatai mellett az első évek útkeresését követően indult fejlődésnek, majd az 1950-es évek végén bontakozott ki a maga teljességében, új szocialista társadalmi és gazdasági alapokon a mai értelemben vett egységes, korszerű vízgazdálkodás. A magyar vízgazdálkodásról ma már elmondhatjuk, hogy a szocialista társadalom szervezettségére támaszkodva, a műszaki-tudományos forradalom világméretű áramlatába bekapcsolódva, a vízügyi szolgálat hivatásszerető, szakmailag felkészült dolgozóinak tízezreire építve, olyan színvonalra emelkedett, mely számos vonatkozásban eléri korunk haladó műszaki-gazdasági követelményeit." 91
