Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása II. rész (1879-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 4. 1971)

A szegedi árvíz — fordulópont a Tisza-szabályozás történetében

A szegedi árvíz - fordulópont a Tiszo-szabályozás történetében A rendkívüli árvizek általában váratlanul jelentkeznek, s katasztrofális kísérő jelenségeik előre nem láthatók. Váratlan volt például legutóbb az 1970. évi nagy tisza-völgyi árvíz is, mely a korábbi legmagasabb — és kereken négy évtizede, 1932 óta nem észlelt — tetőzési szintet csaknem mindenütt meghaladta. Nem egészen ez volt azonban a helyzet az 1879. évi szegedi árvíz esetében. A területet és a körülményeket ismerő szakemberek és az érdekeltek — elsősorban Szeged városa — már hosszú idők óta, szinte az 1850-es évek derekától, tiltakoztak a munkálatok során elkövetett, egymásra halmozott hibák és mulasztások ellen, figyelmeztettek fenyegető, szinte előre látható, s előbb-utóbb szükségszerűen fellépő következményeikre: sürgették a kormány segítségét, követelték közbelépését . . . Ezért nevezték a kortársak már az 1876. évi árvizet ,,utolsó figyelmeztetésnek", majd utóbb a szegedi katasztrófa „főpróbájának". . .

1 A szegedi katasztrófa után 1879-ben az addigi munka felülvizsgálatára felkért hazai és külföldi szakértők szinte egybehangzóan megállapították, hogy ,,az eddig követett szabályozási, vagyis a töltésezési és átvágási rendszer helyes, habár a kivitelről és végrehajtásról ezt nem is lehet mondani."

3 A hivatalos megnyilatkozások és a szakirodalom jórésze — még később is — e jelentések elismerő, pozitív jellegét emelte ki, a bíráló, a tanulságokat öszszefoglaló és a munka továbbfejlesztését szolgáló megállapításokkal szemben. A külföldi szakértők meghívása így végül is csupán költséges színjátékká vált, amely sokkal inkább a közvélemény megnyugtatását célozta, mint a hibák kijavítását, a munka előbbrevitelét. Amikor a kedélyek lecsillapodtak, az új közmunka- és közlekedésügyi miniszter az általánosságokban mozgó, diplomatikus hangú szakértői jelentésekre hivatkozva, de még azok óvatos bírálatát is elutasítva terjesztett elő egy olyan — meglehetősen homályos és kevéssé konkrét — „munkatervet", helyesebben jelentést, amely a már adott helyzetre és az anyagi lehetőségek korlátaira hivatkozva szinte a minimumra csökkentette a hibák kijavítását célzó munkálatokat.

3 Ennek ellenére a szegedi árvíz — Kvassay Jenő szavai szerint is — mégis fordulópontnak tekinthető a Tisza-szabályozás történetében. Előtte: a kormány és a törvényhozás teljes közömbössége, bénító bürokrácia, anarchia, sőt korrupció és a hibák felelőtlen halmozása — hiábavaló áldozatok . . . Utána: — a közvélemény nyomására — a kormány és az országgyűlés ko-