Botár Imre – Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása I. rész (1846-1879) (Vízügyi Történeti Füzetek 3. Budapest, 1971)

Botár Imre—Károlyi Zsigmond: A Tisza szabályozása - A Tisza-szabályozás ügye a kiegyezés után (1867—1879) - Szervezeti és jogi kérdések

szolgálat akkori vezetője, Micskey Imre is megállapította — egy sokkal általánosabb probléma tükröződött: társadalmunk elmaradottsága, műszakigazdasági kérdésekben való tájékozatlansága, és ezzel együtt a mérnöki munka társadalmi megbecsülésének hiánya.

61 Erre vezethető vissza, hogy hiányzott a — minden eredményes vízügyi tevékenység előfeltételét jelentő — szervezeti és személyi stabilitás, és ezzel kapcsolatos a vízi munkálatok ügyvitelének minden fonáksága is. A mérnökök függő helyzetben voltak a társulatokat és a közigazgatást egyaránt kézben tartó birtokosokkal szemben és ha valamilyen fórumon netán sikerült egy műszakilag hibátlan tervet elfogadtatniuk, az a különböző társulati, törvényhatósági és egyéb felügyeleti szervek hosszas tárgyalásai, véleményezései és módosításai után végül is gyakran alapelveiből kiforgatva kerülhetett csak megvalósításra. A Tiszaszabályozás munkája az 1880-as évekig nemcsak nélkülözte az ügyintézés irányelveit meghatározó egységes és korszerű vízjogi törvény(ek) segítségét, hanem a különböző elavult törvények, hiányos, sőt olykor ellentmondó paragrafusai csak növelték a zűrzavart és az ügyvitel nehézségeit.

610 Az önkény, A bürokrácia és anarchia tekintetében a helyzet -—• a kortársak véleménye szerint — még a Bach-korszakbeli állapotokhoz viszonyítva is tovább romlott.*

2 A társulatok ügyeinek kiegyezés utáni rendezése még a vízügyi igazgatás átszervezésénél is szerencsétlenebbül történt. Az 1871 : XXXIX. tc. — az ún. „társulati törvény" — az egységes Tiszavölgyi Társulat már korábban sürgetett visszaállítása helyett — és az abszolutizmuskori intézkedések reakciójaként — az egyes társulatoknak csaknem korlátlan autonómiát adott. Kiterjesztette a társulatok választmányának hatáskörét és a gazdasági ügyek intézését teljesen a társulatokra bízta: maguk állapították meg költségvetésüket, vizsgálták felül számadásaikat, s belátásuk szerint vehettek fel kölcsönöket. A törvény kimondta ugyan, hogy a kormány jóváhagyása nélkül semmiféle terv nem hajtható végre — a társulatok feletti felügyeletet azonban a 10. §, visszatérve a régi gyakorlathoz, ismét a törvényhatóságokra bízta. A megyék azonban a társulati ülések jegyzőkönyveit vagy késedelmesen, vagy egyáltalán nem terjesztették fel a minisztériumba. A társulatok pedig a töltések állapotára, fejlesztésére, zsilipek és más műtárgyak építésére vonatkozó terveket — aszerint, amint érdekük kívánta — vagy bemutatták, vagy nem, és a munkákat végrehajtották anélkül, hogy a kormánynak erről tudomása lett volna. A törvény érvénye — a 27. § értelmében — kiterjed ugyan a korábban alakult társulatokra is — azonban a műszaki tervek és a költségvetés felterjesztésére vonatkozó intézkedések kivételével. A törvény 28. §-a pedig kimondta, hogy a nem társulati, — vagyis a községi és a magánosok által létesített— munkálatokra vonatkozólag az 1840 : X. tc. 5—7. §-ai érvényesek. Tehát, hogy a zűrzavar teljes legyen, a rég elavult 1840-es törvény néhány szakaszát is érvényben hagyták, illetve ,,az alkotmány helyreállítása" címén — felújították. ,,Hogy ilyen viszonyok között mindennemű helyi és egyéni érdekek teljesen jogosulatlanul léphettek előtérbe, nem szorul bizonyításra."