Botár Imre – Károlyi Zsigmond: Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője (Vízügyi Történeti Füzetek 2. Budapest, 1970)
Vásárhelyi Pál és az utókor
— mindenki előtt világossá vált volna az attól való eltérés minden veszélye, szükségszerű és elkerülhetetlen következményeivel együtt. Ezért kell a Tisza-szabályozás történetének ismertetését a későbbi —nem csupán a történeti, hanem a tragikus következményekkel járó gyakorlati — tévedések, és műszaki hibák forrásával: a végleges Vásárhelyi-terv elsüllyesztésének tényével, illetve e terv ismertetésével kezdenünk. Mindez persze az első pillanatban meglepőnek tűnhet, hiszen éppen Vásárhelyi volt az első magyar mérnök, akinek neve a széles közvélemény előtt ismertté vált. Sőt a polgári átalakulást előkészítő, s így a műszaki munkát még megfelelően értékelni tudó reformkor Vásárhelyiben, a „legnagyobb magyar" mérnök-munkatársában a „legnagyobb magyar mérnököt" látta. És ez a felfogás a későbbi idők köztudatában sem halványodott el teljesen. De hát Kossuth nem éppen a „legnagyobb magyar" végzetes jelzőjével állította-e félre a közélet porondjáról Széchenyit? Merevítette még életében egy nemzeti pantheon halhatatlan, vagyis halottnak tekintett szobrává? így vált Vásárhelyi is egy kor műszaki kultúrájának jelképévé, olyan jelképpé, amelynek tartalma azonban egyre jobban elhomályosodott... (a végzetes, s — utóbb legalábbis — éppen nem hátsó gondolatok nélküli elismerés által.) Mert míg Széchenyi, bár idő előtt, de mégis egy rajta túlmutató, radikálisabb politikai irányzat miatt szorult félre — Vásárhelyit és vele együtt Széchenyit is, egy reakciós korszak és rendszer képviselői hamisították és tagadták meg . . . E történelemhamisítás értelmi szerzője az első évtizedek munkálatainak vezetője, az egyre kínosabban lelepleződő Bach-huszár, Herrich Károly, aki előbb — a kezdeményezők munkájának lebecsülésével —• a munka érdemeit akarta magának kisajátítani, majd pedig a szegedi katasztrófa után, a felelősség elhárítása érdekében igyekezett Vásárhelyi tervét minél kedvezőtlenebb színben feltüntetni. Ennek érdekében nemcsak Vásárhelyi második tervét tagadta el, hogy bírálatát az „Előleges javaslatra" alapozhassa, hanem Széchenyi tevékenységét: szervezőmunkáját, vízügyi programját is meggondolatlannak, a megkezdett munkálatokat pedig tervszerűtlennek bélyegezte. A kezdeményezők tevékenységének szerinte „a vállalat szerencséjére" vetett véget az 1848-i forradalom, s vette kezdetét „az úgynevezett absolut kormánybiztosi korszak", amely (természetesen az ő közreműködéséve!) „a szabályozás elveit tüzetesen meghatározta, s egy következetes rendszert állapított meg . . ." 117 Nemcsak hivatalos jelentéseiben, de még jóval a kiegyezés után 1879-ben megjelent írásaiban is nyíltan hangoztatta azt a felfogását, hogy „. . . az 1848 után bekövetkezett úgynevezett abszolút korszak, vagy — hogy a nép szavával éljek, a Bachregime — ... a tiszaszabályozást illetőleg áldásteli volt... ha ez be nem következik . . . Széchenyi ezen kérdés, ezen feladat miatt tökéletesen lejárta volna magát. . ."i 20 Vásárhelyi halála, a szervező Széchenyi nemkevésbé tragikus visszavonulása, majd a Szabadságharc bukása, sorozatos csapásként érte, s egyre válságosabb helyzetbe sodorta a Tisza-szabályozás ügyét: kétessé tette a szervezők és tervezők minden munkájának eredményességét, elgondolásaik megvalósulását. A politikai változás következtében a munka vezetésében beállott változások, mint minden téren: a vízügyi politika terén és a
